2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

„Nyissunk egy új szemlélet felé” – ez is téma volt a Pedagógus Expón

32 ország közel 2000 magyar pedagógusa vett rész a Pedagógus Expón. A résztvevőknek többek között a szakmára váró legújabb kihívásokról, a megváltozott társadalmi és technológiai körülményekre adott válaszokról tartottak előadásokat.

  • „Nyissunk egy új szemlélet felé” – ez is téma volt a Pedagógus Expón

Nyíregyházi ovisok bemutatójával nyílt meg a második pedagógus expó, ahol elméleti és gyakorlati segítséget is kaphatnak a szakemberek. A rendezvény egyik célja, hogy a különböző korosztályokkal foglalkozó intézmények dolgozói találkozzanak egymással, megismerjék egymást világát, hogy közösen haladjanak a nevelés területén a gyerekek érdekében.

„Szülőkkel való kommunikációról, nagyon sok élménypedagógiai alapú előadást hallani, és nem az a lényeg, hogy itt tartalmakat tananyagot szívjon magába a jelenlévő pedagógus közösség, közönség hanem sokkal inkább az, hogy gondolkozzunk el dolgokon, hogy szemléleteket mások saját tapasztalatain keresztül kicsit nyissunk egy új szemlélet felé” – mutatott rá a programgazda Balatoni Kata.

A magyar kormány nem határokban, hanem nemzetben gondolkodik ezt már a nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos mondta ünnepi beszédében. A rendezvényen nem csak az anyaországban dolgozó bölcsődei gondozók, óvónők, tanítok vettek részt, hanem a szórvány magyarság és a diaszpóra területen működő magyar közösségek oktatói is.

„Mintegy 5000 külhoni intézmény és szervezet vállalta fel dedikáltan azt a munkát, hogy segítse a kárpát medencei magyarságot, segítse megmaradásunkat a Kárpát medencében. Ebben a munkában a magyar pedagógusok itt határokon innen és határokon túl, hatalmas munkát vállalnak, hiszen Önök azok, akik gyermekeinket magyar nyelvre kultúrára magyar történelemre oktatják, és tartást adnak nekik. Nagyon hálásak vagyunk ezért a munkáért” – így a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Szilágyi Péter.

A miniszteri biztos szólt a Határtalanul! program kibővítéséről is. Elmondta: két héten belül megjelenik az új pályázat, ahol már nemcsak hetedikesek utazhatnak a külhoni magyarlakta területekre, hanem az idősebb korosztályok is.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!