2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Nyilvánosságra hozhatnák a Tiborcz cégéről készült jelentést

Hír TV

2018. január 20., szombat 08:01, frissítve: szombat 10:24

Az Index szerint ferdít a kancelláriaminiszter, amikor azt mondja: nem hozhatja nyilvánosságra a miniszterelnök vejének korábbi cégével kapcsolatos OLAF-vizsgálati jelentést. Az internetes portál szerint Lázár János állításával ellentétben nem kell megvárni, amíg az eljárás eljut az Európai Bizottságig. A tárcavezető a kormányinfón azzal érvelt: a 4-es metró esetében nem az európai csalás elleni hivatal, hanem már az Európai Bizottság anyagát hozták nyilvánosságra tavaly februárban. Valójában azt követően, hogy a jelentést közzétette a kormányközeli Figyelő.

12 milliárd forint uniós támogatást kérhetnek vissza Magyarországtól, Orbán Viktor vejének volt cége, az ELIOS Zrt. miatt. A múlt héten derült ki, hogy az ELIOS feltehetően szabálytalanul nyerte meg a közvilágítás-korszerűsítésre kiírt pályázatokat, több településen is. Az erről szóló OLAF jelentést a magyar ügyészség soron kívül vizsgálja. A Pest Megyei Főügyészség ezután dönt majd arról, hogy az unió Csalás Elleni Hivatalának ajánlása alapján elrendelik-e a nyomozást Tiborcz István korábbi cégének ügyében.

„Az OLAF igazságügyi ajánlása a Pest megyei főügyészségre megérkezett. Kollégáim soron kívül vizsgálják a jelentés tartalmát s ennek tükrében hozzák meg a szükséges intézkedéseket. A soron kívüliség nyilván azt jelenti, hogy ezt egy nagyon rövid, záros határidőn belül értelmeznünk kell ,magunknak is, meg kell ismernünk ennek az ajánlásnak a tartalmát és ennek alapján hozzuk meg a döntésünket” – tájékoztatott Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

Hasonló jelentés készült a 4-es metró körüli visszaélésekkel kapcsolatban is. Azonban akkor nem habozott a kormány, hogy nyilvánosságra hozza a dokumentum részleteit. Lázár János mégsem lát különbséget. A Miniszterelnökség vezetője azt monda: azért nem nyilvános a dokumentum, mert még nem tart ott a folyamat, mint korábban a négyes metró esetében.

„Semmilyen különbség nincs. Ha az Európai Bizottság befejezi majd a vizsgálatát és a ténymegállapításai lezárulnak, és ezt a magyar kormány nem vitatja, mint ahogy nem vitatta egyébként a korrekció mértékét a 4-es metrónál, természetesen nyilvánosságra fogjuk hozni” – jelentette ki korábban a kancelláriaminiszter. 

Lázár János ebben az ügy több hazugságot mond, mint ahány szót. Jávor Benedek, európai parlamenti képviselő Newsroom című műsorunkban azt mondta: Lázár János hazudott. Az Elios-ügy körüli titkolózás, pedig egyszerű időhúzás. 

„A kormány a 4-es metró ügyében nem bizottsági jelentést, hanem az OLAF jelentését hozta nyilvánosságra. Igazából ilyen típusú jelent a bizottság részéről nem is készült, tehát a jelentés amiről beszélünk egyértelműen az OLAF jelentése. A bizottság maga is készít értékeléseket és ezeket elküldi a magyar kormánynak, amelyet aztán megvitatnak, hogy tisztázzák, hogy pontosan milyen mértékű pénzügyi korrekcióra, büntetésre van szükség. De ilyen típusú jelentés egy készül, ez az OLAF jelentése, ez pedig megérkezett Magyarországra. Tehát innentől kezdve a kormány nem húzhatja az időt és nem ködösíthet, pusztán azért, hogy a választások előtt ne kerüljön napvilágra ez a jelentés” – fogalmazott európai parlamenti képviselő.

Az OLAF jelentés három, 2009 és 2014 közötti pályázat vizsgálatánál talált összeférhetetlenséget vagy más szabálytalanságot. Tiborcz István csak ezután, 2015 tavaszán szállt ki az Elios Zrt-ből.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!