2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Nyilvános vitára hívják a CÖF elnökét

2017. április 21., péntek 08:00, frissítve: péntek 11:26

Nyilvános vitára hívta ki a Civil Összefogás Fórum elnökét az LMP elnökségi tagja a civiltörvény miatt.

Ungár Péter Newsroom című műsorunkban arról beszélt, hogy a parlament előtt levő jogszabályt ki kellene terjeszteni az állami tízmilliókkal kitömött CÖF-re és azt a kormánypárti álcivil szervezetnek minősíteni. Korábban ugyanis Csizmadia László azt mondta, hogy a külföldről támogatott civil szervezetek megbélyegzését lehetővé tevő törvénytervezetet még tovább kéne szigorítani.

„A lényeg az, hogy ez a törvény, amelyet álságosan azt hazudják, hogy azért hoztak létre, hogy tisztán lássanak az emberek, amikor a civil szervezetek beszélnek, nem vonatkozik egy olyan szervezetre, amelyet részben a Földművelésügyi Minisztériumon keresztül a kormány támogat, részben meg a Fidesz pártalapítványa. Tehát minden közleményük alá az lenne a fair, ha ezek után odaírnák, hogy a Fidesz, illetve a kormány által támogatott álcivil szervezet” – fogalmazott.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!