2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Nyert a Közgép a Kúrián

2017. május 2., kedd 11:41, frissítve: kedd 13:06

Törvénytelenül tiltották ki a Közgépet a magyarországi közbeszerzésekből – döntött a Kúria.

A céget arra hivatkozva zárta ki 2015 júniusában a Közbeszerzési Döntőbizottság, hogy hamis adatot szolgáltatott, ám rá egy évre a Fővárosi Törvényszék másodfokon is kimondta, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cég nem követett el hamis adatközlést, és az eltiltás törvénytelen volt. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Közbeszerzési Hatóság ezután a Kúriához fordult felülvizsgálatért, amely most megerősítette a másodfokú döntést.

„Tulajdonképpen ez volt a bizonyítéka az alperesi beavatkozónak, amikor megállapította, hogy hamis adatot szolgáltatott. Ez kevés volt, az elsőfokú bíróság kevésnek ítélte. Másodfokon egyáltalán nem okszerűtlen következtetés alapján hozták ezt meg, tehát a kúria sem tudott más döntést hozni, mint hogy ezek az ítéletek nem jogsértőek” – közölte a Kúria tanácselnöke, Kovács András.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!