2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Nincs jogi akadály, szombaton ismét tízezrek lephetik el a Kossuth teret

Hír TV

2018. április 16., hétfő 16:46, frissítve: hétfő 17:41

Tüntetéssorozattá bővül a hétvégi kormányellenes-demonstráció. Most szombaton is a Kossuth térre várják azokat, akik a demokráciáért akarnak kiállni. A Facebookon ezúttal is már 50 ezren jelezték, hogy érdeklődnek az esemény iránt, 15 ezren biztosra ígérték részvételüket. A szakértő szerint nincs törvényi akadálya a rendszeres demonstrálásnak.

„Jövő szombaton 18 órakor ugyanitt a Kossuth téren még többen leszünk” – már a hétvégi tüntetésen bejelentették a szervezők, hogy nincs vége a tiltakozásnak: a következő demonstrációt április 21-re jelentették be. Az egyik szervező szerint fontos, hogy reális célokat fogalmazzanak meg.

„Azt látjuk, hogy nagyon sokan kinn voltak – több, mint 100 ezren most szombaton – és ez e folyamatnak a kezdete volt. Folytatnunk kell, nem feltétlenül csak tüntetések alkalmával. Fontos megmutatnunk, hogy állampolgárként milyen kezdeményezéseket tudunk elindítani annak érdekében, hogy akár népszavazásokkal, akár egyéb eszközökkel – a korábbiakhoz hasonlóan – tehát mint a internetadónál a vasárnapi boltzárnál, vagy az olimpiánál meghátrálására késztessük a kormányt” – mondta Gyetvai Viktor, a tüntetés egyik szervezője.

„'87 vége és '89 vége között sorozatos tüntetések erősítették meg a rendszerváltás sürgőssé válását, miközben az elsőkre még úgy tűnt, hogy nem reagál senki” – mondta a Hír TV-nek Kéri László.

A politológus a rendszerváltás előtti békés tüntetésekhez hasonlította a múlt szombati demonstrációt. Kéri László szerint a szlovák példa bizonyítja, hogy a folyamatos megmozdulások eredményt hozhatnak, hiszen a szomszédban a sokadik tízezres tüntetés után volt kénytelen lemondani a hatalmához Orbánhoz hasonlóan ragaszkodó Robert Fico is.

„Ez a politikai nyomásgyakorlásnak egy olyan formája, amivel Magyarországon évtizedek óta nem kísérleteztek, de világszerte ismert és itt is ismert volt valaha” – tette hozzá Kéri.

Nincs jogi akadálya a tüntetéssorozatnak – állítja a Helsinki Bizottság jogásza. Tóth Balázs szerint azonban a 2006-os Kossuth téri sátortábor nem ismétlődik meg, hiszen az már a gyülekezési joggal való visszaélés lenne.

„A magyar gyülekezési törvény semmilyen korlátot nem állít fel azzal kapcsolatban, hogy hányszor lehet adott esetben akár ugyan azért a célért tüntetni. Ha tízszer, vagy akár ötvenszer jelentenek be ugyan arra a helyre egymást követő időpontban gyülekezéseket, akkor azt minden esetben tudomásul kell venni a rendőségnek, hogyha egyébként nincs tiltási ok – ami itt tekintettel arra, hogy a jelenlegi gyülekezésnél sem volt semmilyen jogsértés – erre értelemszerűen nem nagyon lehet oka a rendőrségnek” – fejtette ki.

A Mi vagyunk a többség elnevezésű Facebook-közösség által meghirdetett második tüntetés iránt jelenleg több, mint 55 ezer ember érdeklődik.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!