2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Németh Szilárd szerint alkotmányozási nemzeti konzultáció jöhet

Hír TV

2018. június 22., péntek 08:39, frissítve: péntek 16:22

Újabb nemzeti konzultáció jöhet – erről a Fidesz egyik alelnöke beszélt az ATV-ben. Németh Szilárd hozzátette, hogy legközelebb az alaptörvény felülvizsgálatáról kérdezik meg az embereket. A miniszterelnök a hónap elején jelentette be, hogy elérkezettnek látja az időt az alkotmány revíziójára. A 2012 óta hatályos alaptörvényről kormányzati politikusok rendre azt mondják, hogy gránit szilárdságú, mégis a hetedik módosításnál tart már.

Nem jogász, ezért a szövegezésbe nem hiszi, hogy bele tudna szólni, így csak a tapasztalatait tudja elmondani, illetve hogy egy-egy kérdésben hol szorít a cipő – mondta az ATV-ben Németh Szilárd annak kapcsán, hogy őt is bevette Orbán Viktor az alkotmányrevízióval foglalkozó testületbe.

A Fidesz-alelnök szerint a revízió ellenére az Alaptörvény gránitszilárdsága megvan továbbra is, de a világ újabb helyzet elé állítja az országot, amire pedig reagálni kell.

Arról is beszélt, hogy a revíziót sok ember vitatja majd meg, de ő személy szerint egy szélesebb körben zajló, „emberekkel való konzultációt” is el tud képzelni, mert a bevándorlással kapcsolatos elképzeléseik, a Stop Soros is egy-egy ilyen konzultáción kristályosodott ki.

A kérdésre, hogy a konzultáció esetleg újból levelezős formában történhet-e meg, Németh Szilárd azt válaszolta, „ez egy jól bevált formula”, de kijelentette, nyilván nem jogi kérdésekben fogják megkérdezni az emberek véleményét, „hanem arról, hogy mit gondolnak erről az egészről, hogy szeretnének élni.”

Az Index megjegyezte, hogy az újabb nemzeti konzultációról már május végén beszélt Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!