2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Nem kapnak béremelést a kéményseprők, de másodállást vállalhatnak

2017. február 10., péntek 22:54

Hiányos címlistát kaptak a korábbi szolgáltatóktól, ezért nem jutottak el a kéményseprők tavaly minden szükséges területre – állítja a katasztrófavédelem főigazgatója. Az állami szervhez átvett szakemberek béremelésre egyelőre nem számíthatnak, a szakszervezet úgy tudja, emiatt a katasztrófavédelem lehetővé tenné a kéményseprőknek, hogy vállalkozásban másodállást vállaljanak.

Tavaly július óta, több megyében már a Belügyminisztériumhoz tartozó katasztrófavédelem felel az ellenőrzésért. A Kéményseprők Országos Szakszervezete már akkor is tiltakozott az átszervezés ellen, szerintük az államnak nincs elég embere az ellenőrzéshez, amiből egyébként is egyre kevesebb van.

A katasztrófavédelem főigazgatója évértékelőjén a fél éve átvett szolgáltatásra is kitért. Azt mondta, béremelésre egyelőre nem számíthatnak az alkalmazottak, az állományt viszont bővítenék. Góra Zoltán szerint kéményseprőik azért nem jutottak el minden szükséges helyre tavaly, mert a korábbi szolgáltatóktól, hiányos adatbázisokat vettek át.

„A létszámot bővíteni fogjuk, az adatbázisokat, amikor a kollégák kint járnak, le fogjuk pontosítani. Jelenleg 585 fő kéményseprői feladatokat ellátó kolléga dolgozik a szervezetben, illetve 79 tűzoltó, akik képzett kéményseprők, látnak el ilyen feladatokat. Az év végére azt tervezzük, hogy körülbelül 800 fő lesz az állomány” – mondta Góra Zoltán.

A szakszervezet viszont úgy tudja, másodállással oldaná meg a kéményseprők béremelését a katasztrófavédelem. Munkaidő után vállalkozóként dolgozhatnának, plusz pénzért. Kérdés viszont, hogy milyen eszközökkel.

„Felmerült a szervezeten belül egy olyan lehetőség, miszerint az ő kéményseprőik, tehát a katasztrófavédelem kéményseprői a jövőben akár vállalkozásokat alapíthatnának, melynek keretében a lakossági sormunka mellett, ami ugye ingyen végeznek, amellett a vállalkozásoknak, akár díjazás ellenében, munkát végezhetnének munkaidőn kívül. És ami talán a legelkeserítőbb, az az, hogy ehhez valamilyen jogi aktus folytán a katasztrófavédelem biztosítaná a munkaeszközöket” – fejtette ki Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke.

A katasztrófavédelem cáfol. „A katasztrófavédelemben kellő létszámban és kellő felszereltségben állnak rendelkezésre szakemberek és kéményseprőipari technikai eszközök. Így a lakossági sormunka ellátását mindenütt tudjuk garantálni, ahol a katasztrófavédelem a szolgáltató. Mindemellett, a katasztrófavédelem nem tervezi azt, hogy kiszervezi a kéményseprőmunkát” – reagált Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

A ritkuló kéményellenőrzések és a szerintük kritikussá váló létszámhiány miatt, a szakszervezet korábban népszavazást kezdeményezett, a héten pedig bejelentették: Ferenc pápához fordulnak segítségért és imáért.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!