2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Fidesz-KDNP kampánynyitója 14:30

Nem engednek felszólalni egy újságírót Amerikában

2017. február 21., kedd 13:16, frissítve: kedd 13:25

Megbocsátó volt a pedofilokkal, ezért nem szólalhat fel az amerikai konzervatívok éves konferenciáján a washingtoni kormányhoz közel álló Breitbart alternatív jobboldali hírportál egyik fenegyereknek tartott szerzője. Milo Yiannopoulos azt mondta: rendben van, ha egy felnőtt férfi 13 éves fiúkkal létesít szexuális kapcsolatot - később már undorítónak nevezte a pedofíliát.

„Hogy teljesen őszinte legyek, b***d meg az érzéseid. A muszlimok mindenkit megerőszakolnak” – előadásaiban nyilatkozik így a Breitbart portál egyik vezető szerkesztője. Milo Yiannopoulos a CNN-nek is kifejtette, mennyire fontos számára a szólásszabadság minden formája.

„Nem csak örököltük az első alkotmánymódosítást, hanem minden generációnak harcolni kell, hogy újra megerősítsük, újratanuljuk a jelentőségét” – jelentette ki Milo Yiannopoulos.

Yiannopoulos Nagy-Britanniában nőtt fel, apja görög, anyai nagyanyja zsidó, nyíltan vállalja homoszexualitását. A melegjogokat az emberiség számára hátrányosnak tartja, a melegeket pedig szekrénybe zárná. Jelenleg annak a Breitbart médiacsoportnak dolgozik, amelynek vezetőjéből, Steve Bannonből, az amerikai elnök főtanácsadója lett.

Yiannopoulos február eleji, egy kaliforniai egyetemen tartott előadása alatt az intézmény épületét tüntetők ostromolták meg.

„Ez egy egyetem. Olyan hely, ahol állítólag mindenkit meghallgatnak” – nyilatkozta a történtek után a szerkesztő, aki mellett az apjának tartott Donald Trump is kiállt egy Twitter-bejegyzésben: „Ha a kaliforniai Berkeley Egyetem nem engedi a szólásszabadságot, és erőszakot gyakorol más véleménnyel bíró, ártatlan embereken – ne kapjon szövetségi támogatást?”

Valószínűleg Trump-pártisága miatt hívták meg Yiannapoulost az amerikai konzervatívok éves konferenciájára is. Csakhogy egy pedofilokkal kapcsolatos megnyilatkozása után a rendezők visszamondták a felkérést.

„Különösen a homoszexuális világban, néhány fiatalabb fiú és idősebb férfi közötti kapcsolat, mint egyfajta serdülőkorú kapcsolat, ezekben a kapcsolatokban az idősebb férfiak segítettek ezeknek a fiatal fiúknak felfedezni, kik is ők” – mondta el Yiannopoulos.

Yiannapoulos később azt írta, mivel saját magát is a pedofília áldozatának tekinti, azt hitte, bármit mondhat erről a témáról. Idiótáknak címzett Facebook-posztjában ugyanakkor azt is közölte: „Nem támogatom a pedofíliát. Nagyon undorító számomra a gyerekek molesztálása.”

A botrány miatt a Simon & Schuster kiadó is felmondta a könyve kiadásáról kötött szerződésüket. Sajtóértesülések szerint a Breitbart szerzői is távozással fenyegetőznek, ha nem rúgják ki Yiannopoulost.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!