2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

„Nem a nácikat meg a Jobbikot kell simogatni” – ezt mondják a roma MSZP-sek

A szocialisták roma tagozata nem engedi, hogy anyaszervezetük összefogjon a Jobbikkal. Felszólították ugyanis az MSZP vezetését, hogy hagyjon fel a náci és fasiszta társaságokkal való együttműködéssel és inkább térjen vissza a baloldali és liberális értékekhez. A szocialisták viszont nem kívántak foglalkozni párttársaik véleményével és továbbra is az összefogás pártján állnak – ellent mondva ezzel korábbi önmaguknak.

  • „Nem a nácikat meg a Jobbikot kell simogatni” – ezt mondják a roma MSZP-sek

„Arra szeretném felhívni a figyelmüket, hogy ez magától nem is fog megoldódni és befejeződni. Nem, mert a fasizmus egy vírus. És a Jobbik pedig a vírusgazda” – ezt még 2012-ben mondta az MSZP akkori elnöke, Mesterházy Attila amikor a Jobbik ellen tüntettek. Sőt nem csak ők, hanem a komplett ellenzék követelte a Jobbik távozását miután a Jobbikos Gyöngyösi Márton 2012-ben listázni akarta a zsidó képviselőket.

„Ismerem én is, hogy hány honfitársunk él, hány magyar származású ember él Izraelben, hány Izraeli zsidó honfitársunk él Magyarországon. Én úgy gondolom, hogy pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő és különösen a Magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára."

Sőt akkor a Gyurcsány-párt egy javaslatot is tett, miszerint karanténba kellene zárni a Jobbikot a Parlamentben. Ezt a szocialisták is támogatták.

Ezen a tüntetésen egyébként MSZP főpolgármester-jelölje Karácsony Gergely is kint volt, bár azóta már meggondolta magát.

„Nem Nácizmus Ön szerint zsidó képviselőket listázni?” – kérdezte a Hír TV riportere a főpolgármester-jelöltet.

„Nem” – hangzott Karácsony válasza.

A szocialisták már el is ismerték, hogy közös jövőt terveznek a folyamatos antiszemita botrányba keveredett Jobbikkal.

„Ezért a válaszom, hogy összefogunk-e a Jobbikkal az önkormányzati választásokon számtalan településen, határozottan az, hogy igen."

Bár ez nem mindenkinek tetszik a szocialista párton belül.

„Nem a nácikat meg a Jobbikot kell simogatni” – ezt már a szocialisták roma tagozatának képviselője mondta híradónknak. ifj. Balogh Artúr szerint az MSZP roma tagozata nem engedi, hogy a szerintük náci, fasiszta és szélsőséges párttal közös politikát folytasson az MSZP.

„Mi bent az MSZP-n belül mindenhol elmondtuk a mi véleményünket, jelenleg ott tart a helyzet, hogy más tagozat is ugyanígy kifejtette emellett a véleményét, hogy nem szeretnék azt, hogy a Jobbik, Jobbikkal való közös lista vagy a Jobbik olyan politikusait, egyébként, akik teljesen vállalhatatlanok azokkal együtt jelenjen meg az MSZP” – nyilatkozta a szocialisták roma tagozatának tagja. 

A Liberálisok főpolgármester-jelöltje is egyetért a szocialisták roma tagozatával. Sermer Ádám szerint náciknak nincs helye a közéletben.

„Nem a felsőbb szinteken, parlamenti képviseletben, ne adj isten parlamenti alelnöki pozíciókban. Ez szégyen és gyalázat, hogy ilyen pozíciókat ilyen személyek tudnak betölteni Magyarországon. A náciknak a közélet közelében sincs helye. "

„Nézze nagyon amatőr, kezdő kisiskolás politikai szereplő lennék, ha erre a kérdésre válaszolnék” – mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője. 

A Jobbik érdemben nem kommentálta az MSZP roma tagozatának követelését. Sőt Z. Kárpát Dániel kitérő választ adott arra is, hogy a romáknak kell-e tartania a Jobbiktól, mint mondjuk korábban Gyöngyöspatán.

„Bár vannak létező társadalmi, szociológiai problémák Magyarországon, amelyeket meg kell oldani, ezeknek a színhelye biztos, hogy nem egy sajtótájékoztató lesz. "

Híradónk szerette volna megkérdezni a Magyar Szocialista Párt álláspontját is a Roma tagozatuk aggályairól, de nem kívánták nyilatkozni.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!