2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Nekimegy a Kliknek az LMP

2017. június 1., csütörtök 15:19, frissítve: csütörtök 16:15

Feljelentést tesz az LMP a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egykori informatikai beszerzései miatt.

A Klik uniós forrásból mintegy 900 millió forintot költött különféle adminisztrációs számítógépes szoftverekre, ezeket azonban az LMP társelnöke szerint egyáltalán nem használják. Az intézményfenntartó állítása szerint a Klik átalakítása miatt haladékot kaptak a programok elindítására. Hadházy Ákos azonban úgy látja, nem is akarják használni azokat, hiszen a Klik egykori vezetője, Pölöskei Gáborné kérésére már be is szereztek egy másik adminisztrációs szoftvert, ugyancsak uniós pénzből.

„Nagy nehezen végül az elmúlt héten bemehettünk megnézni ezeket a programokat, eredetileg vihettem volna három szakértőt is, az utolsó pillanatban azonban az ő beléptetésüket megtagadták. Ezzel szemben a Klik teljes vezérkara ott volt ezen a prezentáción. Nem volt szükség valóban a szakértőkre, mert egyértelműen kiderült, és ők maguk is elismerték, hogy ezeknek a programoknak a nagy részét, amit 900 millió forintért vásárolták, egész egyszerűen nem használják” – nyilatkozta Hadházy Ákos.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!