2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Néhány tucatnyian tüntettek Trump döntése ellen

2017. június 5., hétfő 22:50, frissítve: hétfő 23:46

Alig néhány tucatnyian gyűltek össze pünkösdhétfő este az amerikai nagykövetség előtt, hogy tiltakozzanak az USA klímavédelmi egyezményből való kilépése ellen. A demonstráción politikusok, publicisták is felszólaltak, akik mindannyian elítélték Donald Trump bejelentését. A tüntetés rendbontás nélkül ért véget.

Néhány tucatnyian gyűltek össze az amerikai nagykövetség előtt, hogy tiltakozzanak Dunald Trump ellen, aki bejelentette: kilépteti az USA-t a párizsi klímaegyezményből. Az amerikai-magyar állampolgárságú Berg Dániel a tüntetésen azt mondta: nyomást kell gyakorolni a döntéshozókra.

„Ha elfogadjuk, hogy a klímaváltozás az emberiség által okozott tényező, akkor azt is el kell ismernünk, hogy csakis az emberiség tudja ezt visszafordítani. A nemzetállamok, a nemzetközi szervezetek, a bíróságok, a civil szféra mind fontos intézmények ebben a küzdelemben, de ezeket az intézményeket is emberek képezik” – mondta Berg Dániel.

Puzsér Róbert szerint a demokrácia újabb csődje Donald Trump fellépése. A publicista azt mondta: egy valóság-show-hős vezeti a világot.

„A felmondott klímaegyezmény és Donald Trump mind-mind csak tünetek. A tényleges probléma megoldása az, hogy új rendszert építünk. Új intézményekre van szükségünk, amelyek működőképesé teszik a demokráciát. Sokkal több népszavazásra van szükségünk, arra van szükségünk, hogy a választópolgárok már tizennégy éves koruktól szavazhassanak. Reklámok helyett tudósok és művészek vitatkozzanak. Először is olyan világ kell, ahol egy Trump nem kerülhet hatalomra, és ahol egy Clinton sem kerülhet hatalomra” – hangoztatta Puzsér.

Az LMP társelnöke szerint Donald Trump döntése halálos ítéletet jelent a Földre. Szél Bernadett szerint az USA hadat üzent minden életnek ezen a Földön.

„Félnünk nem szabad! Félnünk azért nem szabad, mert az erő mindig a mi kezünkben van. Idióták jönnek, idióták mennek, de az erő mindig annak a kezében van, aki ezeket az embereket megválasztja, vagy azt mondja, hogy viszontlátásra” – szólalt fel Szél Bernadett.

Több felszólaló is hangoztatta: ha az USA, a második legnagyobb szén-dioxid-kibocsájtó kilép a klímaegyezményből, a Föld átlaghőmérséklete annyira megemelkedik, hogy élhetetlenné válik a bolygó.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!