2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Belföld

Nébih: Két Csongrád megyei állatartó telepen is megjelent a madárinfluenza

Két Csongrád megyei pecsenyekacsa-tartó gazdaságban is kimutatta a madárinfluenza vírusát kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), csaknem 200 ezer állat leölése folyamatban van - közölte a hivatal szerdán.

  •  Nébih: Két Csongrád megyei állatartó telepen is megjelent a madárinfluenza

Az állatok tüneteket nem mutattak, a fertőzés a szigorított állategészségügyi óvintézkedésként kötelezően előírt mintavételezés alapján derült ki a közlemény szerint. A Csengele közelében lévő telepen csaknem 142 ezer, míg az Üllésnél találhatóban 54 ezer állatot ölnek le.

A hatóság a további szükséges intézkedéseket is haladéktalanul megtette, többek között kijelölte a védő- és megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének mikéntjére a folyamatban lévő járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot - tették hozzá.

Kiemelték, hogy a madárinfluenza március 25-i kitörése óta csaknem 40 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun és Csongrád megyében.

Az állategészségügy szakemberek minden szükséges hatósági intézkedést megtesznek, a járvány terjedésének lassításához azonban elengedhetetlen az állattartók felelős magatartása is. Az állományokat csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet megóvni. Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, zárt helyen kell őket etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni - írta a Nébih.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!