2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Ne menjenek be: a parlamenti folyosókon kérlelik az ellenzéki politikusokat

2017. június 19., hétfő 21:16

A kormánypárti képviselők a parlamenti folyosókon győzködik az ellenzéket, hogy támogassák a plakáttörvényt – árulta el az LMP társelnöke. A javaslat szerdai bukása előtt még sms-ben próbáltak hatni az ellenzéki politikusokra, hogy ne menjenek be szavazni. A Hír TV ma végigkérdezte a frakcióval nem rendelkező pártok képviselőit, akik fogadkoznak: pénteken sem asszisztálnak távolmaradásukkal a fideszes javaslat elfogadásához.

Összezárt az ellenzék múlt szerdán: azért nem ment át a plakáttörvény, mert egységesen nemmel szavaztak. Csak egy képviselő hiányzott, ő is egészségügyi okokból. Oláh Lajos azt ígéri, párttársaival együtt ott lesznek a rendkívüli ülésen.

„Egyetértünk abban valóban, hogy ezt tisztességes módon kell csinálni. Az, ahogy a kormány csinálja, az, hogy csak egy részét akarja szabályozni ennek a történetnek, elfogadhatatlan. A Demokratikus Koalícióban arra készülünk, hogy a szavazás napján ott leszünk, és nemmel fogunk szavazni erre a törvényre” – jelentette ki Oláh Lajos országgyűlési képviselő.

Nemrég Bárándy Gergely MSZP-s képviselő beszélt a Fidesz akciójáról Egyenesen című műsorunkban:

– Én magam tudok konkrétan több olyan politikusról, akit megkerestek a Fidesz részéről, és próbálták arra biztatni, hogy legalább ne menjen be szavazni.

– Melyik pártból?

– Akár a mienkből is. Mi teljes létszámmal ott voltunk természetesen, és nemmel szavaztunk.

– Fideszes politikusok próbáltak többek között szocialista politikusokat győzködni arról, hogy…

– Úgy, ahogy tetszik mondani. Én olvastam konkrétan ilyen sms-t, mutatta egy képviselőtársam.

A kormánypárti képviselők a szerdai szavazás előtt még sikertelenül győzködték az ellenzéki formációkat. A kis pártok most is azt ígérik, hogy nem asszisztálnak majd a Fidesznek.

„Én nem kaptam ilyet, nem is hiszem, hogy a Fidesz azt feltételezné, hogy én bármiféle felszólításra, javaslatra, igényre azt teszem, amit ők mondanak. Nyilvánvaló módon mint képviselő saját magamtól is nagyon fontosnak tartom, hogy ezen az ülésen mindannyian ott legyünk” – így Szelényi Zsuzsanna, az Együtt országgyűlési képviselője.

A Magyar Liberális Párt szerint ha nem változik az érdemben törvény, a rendkívüli ülésen sem támogatják. „Legjobb tudomásom szerint Fodor Gábort nem keresték, de hiába is keresték volna, mert neki elvi álláspontja van, ezt fogja képviselni pénteken. Jelen lesz, elvi álláspont, hogy ez a törvény abban a formában, ahogyan beterjesztették, semmiképpen sem elfogadható” – hangsúlyozta Szent-Iványi István, a Liberálisok külügyi szakpolitikusa.

A független Kónya Péter is azt ígéri, nemmel fog szavazni, hacsak gyökeresen nem változik a törvényjavaslat: „Amennyiben olyan törvénymódosítás kerül a parlament elé, amely számomra elfogadható, egyenlőséget és azonos lehetőségeket biztosít az ellenzéki és a kormánypártoknak a plakátok kihelyezésére, illetve a civil szervezeteknek, abban az esetben megfontolom a döntésemet. Jelen állapot szerint biztos, hogy nemmel szavazok a törvényre.”

A szintén független Kész Zoltán is azt ígéri, hogy ott lesz az ülésteremben a voksoláskor. „Én ugyanúgy fogok szavazni, mint az előző alkalommal, tehát nem fogom megszavazni ezt a törvényt. Különben a véleményem az, hogy elég sokan félreértik ezt a törvényt. Nem arról szól, amit a mi külföldről támogatott kormányunk kommunikál. Ugye sokan úgy hívják, hogy lex csicska, én úgy hívom, hogy lex CÖF, mégpedig azért, mert úgy gondolom, hogy ha megszavazzák ezt a törvényt, akkor sok olyan jogot ad az úgynevezett álcivil szervezeteknek, mint a CÖF-nek, hogy plakátolhatnak, kampányolhatnak kormányzati pénzből” – véli Kész Zoltán.

A plakáttörvény elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának a támogatása szükséges.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!