2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Célpont 03:00

Magyarország élőben

Nagy Sándor: Budapest mellett már Szegeden, Győrben és Debrecenben is lehet vérplazmát adni

Ez a Magyarország élőben extra a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet 62. napján. Földi–Kovács Andrea vendége Nagy Sándor az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese volt.

  • Nagy Sándor: Budapest mellett már Szegeden, Győrben és Debrecenben is lehet vérplazmát adni

 

A legfrissebb vizsgálatok szerint a magyar lakosság alig több mint fél százaléka fertőződhetett meg koronavírussal. Vagyis nagyjából 60 ezer körül lehet azoknak a száma, akik megbetegedtek. 12 napja tart az országos tesztelés. A 4 orvosi egyetemnek eddig a 17 778 ember 49 százalékát sikerült letesztelnie. A vizsgálatok azt mutatják, hogy nagyon alacsony az átfertőzöttség, így az orvosok szerint továbbra is fennáll a járványveszély.

Lassan visszaáll a rend az egészségügyben, ezzel együtt növekszik majd a műtétek száma. Az Országos Vérellátó Szolgálat készletei megnyugtatóak, 5-6 napos tartalék áll a rendelkezésükre – mondta Nagy Sándor.

(…) Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató- helyettese a vérplazma adásával kapcsolatban beszélt arról, hogy elsősorban relatív súlyos állapotban lévő jelenleg már gyógyultaktól kérik a plazmát. A levétel folyamata mellett szó esett arról is, hogy Budapest mellett már Szegeden, Győrben és Debrecenben is lehet vérplazmát adni. (…)

Magyarországon vérkészítményt csak az Országos Vérellátó Szolgálat állíthat elő – tette hozzá.

Teljes beszélgetés: 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!