2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Nagy-Britannia ad arra, hogy a brexit után is jó legyen

2017. szeptember 23., szombat 08:42, frissítve: szombat 09:24

Nagy-Britannia számára különösen fontos, hogy az uniós állampolgárok a brexit után is a jelenlegi feltételekkel maradhassanak az országban.

Értek is már el ezen a téren eredményeket, de szükség lenne egy átmeneti megállapodásra is a brit kilépésig, mert a politikában nem lehet úgy intézni az ügyeket, mint az üzleti szférában – mondta Newsroom című műsorunkban Iain Lindsay brit nagykövet. A diplomata szerint a brit kormány minden uniós fizetési kötelezettségének eleget fog tenni.

„Nyilvánvalóan nem lehet azt mondani, hogy nem beszéltünk arról, hogy mi történik majd 2019 áprilisában, mert hogyha például mi az üzleti életben lennénk, és azokról a tervekről beszélnénk, akkor egyértelműen tudnánk hosszú távú jövőbeni tervekről beszélni. Tehát éppen ezért úgy gondolom, hogy nincs annak értelme, hogy csak és kizárólag a kilépésről beszéljünk, hanem figyelembe kell venni azt is, hogy mi történik majd a kilépést követően. És azt, hogy egy fontos megállapodást kell elérnünk az októberi európai tanácsi üléshez, és meg kell erősítenünk és biztosítanunk kell a többi tagállamot, hogy ők nem sérülnek, érdekeik nem sérülnek, és hogy mi elkötelezettek vagyunk a pénzügyi kötelezettségeink kifizetését illetően” – így Nagy-Britannia budapesti nagykövete.

Még mindig bizonytalan, hogy mi lesz az Egyesült Királyságban dolgozó magyarokkal a brexit után. A brit miniszterelnök tegnap egy firenzei eseményen beszélt a kilépési tervről, de még mindig nagyon sok a kérdőjel. Theresa May szerint országa nem fog szabadkereskedelmi megállapodást kötni az EU-val, akkor sem, ha így nem tudnak maradéktalanul hozzáférni az európai közös piachoz. Bővebben>>>

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!