2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

MSZP: Teljes generáció vándorolt el a kormány tehetetlensége miatt

  • MSZP: Teljes generáció vándorolt el a kormány tehetetlensége miatt

Egy teljes generáció, három megyeszékhelynyi ember vándorolt el Magyarországról a kormány tehetetlensége miatt az MSZP szerint. A szocialisták államtitkári szinten foglalkoznának a fiatalok kérdésével, kiemelten az elvándorlás okainak kezelésével. A szocialisták úgy látják, a magasabb fizetések mellett a kiszámítható karrierút miatt választják több százezren Nyugat-Európát. Az MSZP szerint ugyanis olyan rendszert építettek ki Magyarországon, ahol a gazdaság számos szegmensében nem a szaktudás, hanem a párthűség számít.

„Elmondhatjuk azt, hogy az a rendszer, amit a Fidesz épített, ez az uram-bátyám-komám-sógor rendszer, az, hogy a törvényeket nem a szükség, hanem az érdek írja, az nagyban közrejátszik, nagyban elősegíti a kivándorlást. A Fidesz egy kivándorlás segítő szervezetté vált” – mondta Torzsa Sándor, a Societas elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!