2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével 11:00

Belföld

MSZP: Orbán Viktor eladta a devizahiteleseket

  • MSZP: Orbán Viktor eladta a devizahiteleseket

Az MSZP szerint az Európai Unió a magyar kormánynál jobban képviseli a devizahitelesek érdekeit – ezt Szakács László, a szocialisták elnökhelyettese mondta. Az Európai Bírósága mondta ki, hogy uniós joggal ellentétesek a magyar jogszabályok, mert nem teszik lehetővé, hogy visszamenőleges hatállyal megsemmisítsék a tisztességtelen devizaalapú kölcsönszerződéseket. Szakács László úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor eladta a devizahiteleseket, amikor aláírt azt a megállapodást az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, amely kimondja, hogy a pénzintézeteket nem károsíthatja a forintosítás.

„Mi ezért azt mondjuk, hogy azért, mert a magyaroknak az érdeke ezt szolgálja. Egymillió magyar, akik ma vergődnek a devizahitelcsapdában, az ő érdekük azt szolgálja, hogy hozzanak új jogszabályokat, ne kelljen újabb pereket indítani a deviza-károsultaknak, fogadja el az Orbán-kormány azokat a javaslatokat, amiket mi letettünk az asztalra” – mondta a szocialista politikus.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!