2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

A majálison az is kiderült, mikor lesz jó az MSZP

2016. május 1., vasárnap 17:51, frissítve: vasárnap 17:51

A szocialistáknál a júniusi elnökválasztásra készülnek. Tóbiás József még csak a népszavazással foglalkozik, kihívója, Molnár Gyula viszont már elkezdte a támogatók toborzását is. A posztra bejelentkezett Harangozó Tamás és Szanyi Tibor is – utóbbira párttársai továbbra is inkább Brüsszelben számítanának.

„Én a népszavazással foglalkozom június 3-ig...” – közölte Tóbiás József. Az MSZP jelenlegi elnöke nem vállalkozott esélylatolgatásra. A párt két hónapon belül dönt arról, hogy ki vigye a választásokig az MSZP-t. Eddig négyen szálltak ringbe az elnöki posztért. „Szerintem itt az emberek eldönthetik. Az ambíció az mindig egyéni. Az, hogy egy pártszervezet, maga a Magyar Szocialista Párt kit támogat, azt bízzuk a párttagokra, higgyék el, nagyon bölcsen tudnak dönteni” – tette hozzá a pártelnök.

Tóbiás József maradna, de képviselőtársa, Harangozó Tamás is elindul. Ringbe száll továbbá Szanyi Tibor és Molnár Gyula is, aki már megkezdte a támogatók gyűjtését. „Nem lehet ezt külföldről, ezt a pártot vezetni, de tovább megyek eggyel, én azt képviselem, olyan jelölt vagyok, aki azt mondja, hogy a parlamentből sem lehet ezt a pártot újjászervezni. Az utcáról kell most ezt a pártot megszervezni. A parlament olyan helyszín, ahol a házelnök mentális állapota miatt is egyre nehezebb a munka” – mondta Molnár Gyula, a XI. kerület egykori polgármestere.

Szanyi Tibor bejelentkezése a fővárosban nem aratott osztatlan sikert. A brüsszeli képviselőt az Európai Parlamentben szívesebben látnák.

„– Brüsszel vagy Budapest, honnan lehet jobban irányítani az MSZP-t?
– Én azt gondolom, hogy talán Budapestről, de én azt gondolom, hogy az MSZP akkor lesz jó, ha nemcsak Budapesten, hanem minden településen, aki éppen ott van, az a lehet legjobban végzi a munkáját. Persze kell egy pártnak központi irányítás” – nyilatkozta Lukács Sándor szocialista országgyűlési képviselő.

A budapesti MSZP újraválasztott elnöke is idehaza keresné az országos elnököt, de konkrétumokat Kunhalmi Ágnes még nem árult el. „Szerintem ez most teljesen mindegy, hogy valaki parlamenti képviselő vagy sem, nem ettől függ, hogy tudunk-e olyan ajánlatot mondani a következő két évben, és azt a mérhetetlen elégedetlenséget, ami Magyarországon van, ahhoz tudunk-e politikai erőt felmutatni és kovácsolni” – fogalmazott Kunhalmi Ágnes.

Horvát Csabának már lennének elképzelései: „Azt gondolom, hogy a munkamegosztásból eddig kiderült, hogy én Tóbiás Józsefet jobb frakcióvezetőnek tartom, mint Harangozó Tamást, ennek ellenére Tamás munkáját elismerem, és azt gondolom, hogy a továbbiakban is szükség lesz rá” – jegyezte meg a szocialisták fővárosi képviselője.

A párt június 25-én tartja tisztújító kongresszusát, ahol megválasztják az új elnököt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!