2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Felmentés született a moszkvai ingatlanügyben

2017. március 17., péntek 18:14, frissítve: péntek 19:01

Felmentő ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla a hűtlen kezeléssel és hamis okiratok felhasználásával vádolt korábbi moszkvai nagykövet, Székely Árpád és hat társa ügyében. Az állam 2008-ban 23,7 millió dollárért értékesítette a tulajdonában lévő moszkvai magyar képviselet épületét. A vevő később több mint 100 millió dollárért adta tovább.

A vádhatóság szerint az ügylet miatt az államnak több milliárd forint hátránya keletkezett. Az elsőfokú bíróság 2015-ben felmentette a vádlottakat. Az ügyészség hatályon kívül helyezésért fellebbezett, és új elsőfokú eljárás újratárgyalását kérte. A Szegedi Ítélőtáblán helybenhagyták a korábbi ítéletet.

„…a jogszabályokkal ellentétesen megkötött szerződésnek a semmisségét eredményezte. Ez egy polgári jogi következménye annak, hogy egy jogszabálysértéssel kötött magatartással jött létre egy adásvételi szerződés, de nem vagyonkezelői jogokba tartozó kötelezettség megszegésével került erre sor, ezért ez büntetőjogi tényállásban foglalt magatartást nem valósított meg” – közölte Gyurisné Komlóssy Éva tanácsvezető.

A másodrendű vádlottat, Horváthné Fekszi Márta egykori külügyminisztériumi államtitkárt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, továbbá a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst is bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolta az ügyészség.

A korábbi moszkvai nagykövet szerint politikai ügyről volt szó. „Itt a bíróság is elmondta, hogy soha semmit nem titkoltunk el, soha semmit nem dugtunk el. Tehát minden átlátható volt a bíróság számára. Itt egyszerűen arról volt szó, hogy az ügyészség politikát csinált ebből az ügyből” – fogalmazott Székely Árpád elsőrendű vádlott.

A bíró szerint mivel nem állapítható meg a hűtlen kezelés bűntette, a tettestársak tekintetében nem merülhetett fel bűnpártolás sem. Az ítélet jogerős.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!