2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Molnár: Baloldali politikusokat próbálnak csőbe húzni

2016. augusztus 25., csütörtök 20:45

Az MSZP elnöke ellenzi, hogy Dobolyi Alexandra volt szocialista európai parlamenti képviselő lesz Magyarország moldovai nagykövete.

Három hete ellenzéki és kormányoldalról is többen kifogásolták, hogy a Demokráciák Közössége nevű nemzetközi szervezet főtitkári posztjára a kormány a volt SZDSZ-es, jelenleg DK-s Eörsi Mátyást javasolta.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában elmondta: elítéli a kormány tudatos, az ellenzéket megosztó szándékát és azokat is, akik partnerek ebben.

„Megpróbálják kompromittálni a demokratikus ellenzéket. Én nem örülök ennek, nem örülök, hogy vannak, akik bedőlnek. Én csak azt tudom mondani, hogy csalódott vagyok, de az ő lelkiismeretükkel nekik kell elszámolni. Innentől kezdve nem fogunk tudni ezzel foglalkozni” – fogalmazott az MSZP elnöke.

Irány Moldova
Veres János egykori pénzügyminiszter feleségét moldovai nagykövetnek nevezi ki a kormány. >>>
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!