2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Mogyorónyárson sült a paprikás kenyérhal

A gardákat, azaz a "látott halakat" ünneplik ezen a hétvégén Tihanyban. A Gardáliát már 17. alkalommal rendezték meg a balatoni településen, hogy így állítsanak emléket a régi idők halászainak. A garda Tihany emblematikus hala, a falu címerében is szerepel.

  • Mogyorónyárson sült a paprikás kenyérhal

A gardát már nem halásszák, a fesztiválra is csak a hagyomány kedvéért hoznak néhány darabot. Ez a ma már ritkaságszámba menő ragadozó hal nem könnyű préda. A tihanyi kút környékét a víz mélysége és az áramlások miatt kedveli. A gardát hívták kenyérhalnak, mert a helyiek fontos megélhetési forrása volt, de látott halnak is nevezték.

„Látott halnak azért, mert amikor már kellően hideg a Balatonnak a vize, akkor a tihanyi kútnál, itt a Tihanyi-félsziget környékén verődött össze november végén, december elején egyébként a gardaraj, és az úgynevezett látó emberek a magasabb pontokról jeleztek a vízen lévő halásztársaiknak, hogy hol, merre vonul a gardaraj, merre érdemes kivetni a hálót”– mesélte Tósoki Imre, Tihany polgármestere.  A halat és az újbort a tihanyi apátságban áldották meg, az ország számos borrendjeinek kíséretében.

„Bizonyára van a mélyben igazi garda, és hogy mondjam, van a mélységben még igazi emberség”– hangzott el az apátságban, a hal és újbor áldásakor. A visszhang dombon pedig látványos gardasütést tartottak, a halat paprikás sóval szórták meg. Akik kóstolták, azt mondják, ízletes hal, de nagyon sok a szálka benne.

„A nyársat vagy orgonából vagy mogyoróból csináljuk, mert ugye ennek az íze semleges. Tehát a halhoz nem ad hozzá semmi plusz ízt. A halat ugye megpucoljuk, oldalanként hetvenkétszer beirdaljuk”– mutatta meg a különlegességet Kántor Bálint. A gardafesztiválon a finom halak kóstolása mellett kézműves vásárt tartanak, a gyerekeket pedig népi játszótérrel várják.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!