2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar ráadás 00:05

Belföld

Milliós bírságot kaptak a takarékszövetkezet vezetői

Milliós bírságokat szabott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a nyár elején csődbe ment Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet volt vezetőire.

H. Béla volt igazgatósági elnöknek tízmillió forintot kell fizetnie, de a takarék volt üzletági vezetőjére és a volt felügyelőbizottsági elnökre kiszabott bírság is 5-5 millió forint. A PSZÁF azzal indokolta a büntetést, hogy a felügyelet korábban a takarék tőkehelyzetének rendezésére szólította fel a vezetőket, de a határozatnak ők nem tettek eleget.

Közben – írja az Index – nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt indított eljárást a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetnél a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság május 24-én, amelyet június 1-je óta a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat, miután kiderült, hogy az Air Control Hungary Találmány- és Szabadalomhasznosító Zrt. nevű, a takarékszövetkezettel azonos címen működő, Seychelle-szigeteken bejegyzett Insy Inc. által alapított, ma panamai hátterű cégben H. Béla mellett más soltvadkerti vezetők is tagok voltak − a cég árbevétel nélkül 910 millió forintnyi tőke felett diszponált.

A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tönkremenetele után egyébként a 17 ezer ügyfélnek csaknem 32 milliárd forintnyi beragadt betétet fizetett ki az Országos Betétbiztosítási Alap.

A PSZÁF június 1-jén kelt határozatában vonta vissza a takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és rendelte el az intézmény végelszámolását.

Július 20-án a Magyar Nemzet arról írt, hogy a PSZÁF megvizsgálja, hogy jogosan jártak-e el a bankok, amikor a forrásaik drágulására hivatkozva egyoldalúan megemelték a hitelkamatokat. Bár az országkockázati felár és a bankközi kamatláb is folyamatosan csökken, néhány bank még most is a rossz körülményekre hivatkozva drágít a kölcsönein.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!