2024. 07. 08. Hétfő Ellák napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Egy asszonyi hajszál 03:00

Belföld

Milliárdos startup-befektetőcéget indított az Óbudai Egyetem és a Széchenyi alapkezelő

Startupokba fektető közös céget alapított a Széchenyi Alapok és az Óbudai Egyetem. Az új cég fő feladata, hogy az egyetemen felhalmozódó elméleti tudományos eredmények gyakorlati gazdasági sikert is hozzanak - jelentették be az alapítók az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben.

  • Milliárdos startup-befektetőcéget indított az Óbudai Egyetem és a Széchenyi alapkezelő

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, az idei tanévnyitón jelentette be, hogy Óbuda Uni Venture Capital Zrt. (ÓUVC) néven az egyetem és partnerei Magyarországon eddig egyedülálló céget indítottak. Az új befektetőcégbe a Széchenyi Alapok Zrt. mellett az egyetem fenntartója és egyben az alapkezelő tulajdonosa, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány is beszállt.

A kezdeményezés célja, hogy gyakorlati kitörési lehetőséget teremtsen felsőoktatási intézményben alkotó professzorok és hallgatók ötleteiből induló, gyors fejlődésre hivatott vállalkozások számára elsősorban a robotika, a medtech, a mesterséges intelligencia, a smart technológia és a kiberbiztonság területén.

"Az innovációnak elsősorban akkor van értelme, ha az végül a gyakorlatban is megvalósul" - idézte a közlemény Deme Gézát, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatóját.

Az új cég olyan, ígéretes startup vállalkozásokba fektet majd be, amelyek hathatós pénzügyi és vállalkozási segítséggel jelentős értéknövekedést érhetnek el. Az úgynevezett "venture studio" modell segítségével ezek a vállalkozások a kezdeti befektetésen túl hiánypótló szaktudást, üzleti tapasztalatokat és kapcsolatokat is nyerhetnek a tranzakcióból.

Ennek eredményeként az ÓUVC jelentős megtérüléssel léphet ki az így immár megerősített vállalkozásokból, amit azután újabb startupok elindítására fordíthat. Az egyetemi befektetőcég tevékenysége hamarosan kiterjedhet más egyetemekről jelentkező, vagy az egyetemi tudásbázist felhasználni kívánó más vállalkozások fejlesztésére, és akár azon túlra is.

Az ÓUVC mögött a Széchenyi Alpok külön erre a célra létrehozott 10 milliárd forintos tőkealapja áll. Ezt a pénzt előre lefektetett üzleti kritériumok teljesítése révén, fokozatosan használhatja fel a befektetőcég.

Az új befektetőcég szeptemberben már meg is kezdi működését - írták a közleményben.

Borítókép: Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!