2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Merkely: ahol magas az átoltottság, ott nem lesz negyedik hullám

Ott, ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

  • Merkely: ahol magas az átoltottság, ott nem lesz negyedik hullám

Merkely Béla a műsorban arról beszélt, Magyarországon nagy valószínűséggel közel vagyunk a nyájimmunitás eléréséhez vagy már el is értük, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes emberek, családok, akik nem oltatták be magukat, nem fertőződhetnek meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy azok között, akik nincsenek beoltva, továbbra is lehetnek súlyos lefolyású, akár halállal végződő megbetegedések is.

Azt mondta, arra számít, hogy tovább csökken a kórházban lévők száma, és mihamarabb egyszámjegyűre csökken a napi halálesetek száma, majd a járvány a nyár folyamán "teljes mértékben eltűnik".

Merkely Béla szólt arról is, hogy aki már átesett a koronavírus-megbetegedésen, annak - nemzetközi adatok szerint - elég egy védőoltás beadása is. Ahol volt bizonyított fertőzöttség, ott az első vakcina az úgynevezett "booster", azaz gyorsító hatású oltás - mondta, kiemelve: aki viszont nem esett át a betegségen, annak nagy szüksége van a második oltásra is, mert az fogja jelentős mértékben emelni a szervezetben az ellenanyag szintjét és növelni a sejtes immunitás aktivitását.

A szakember szavai szerint tehát aki átesett a betegségen, annak egy oltásra van szüksége, aki viszont nem, annak kettőre, és ha ezek megvannak, akkor az ember biztos lehet abban, hogy jelentős betegség nála már nem tud kifejlődni.

Arra a felvetésre, hogy vannak, akik szerint - mivel a második oltás után nincs a szervezetükben elég antitest - szükséges lenne egy harmadik oltás is, Merkely Béla elmondta: az ellenanyagszint pontosan nem mérhető.

Közölte, sokféle ellenanyag keletkezik, a fertőzöttségi állapotoktól, oltásoktól függően "más és más típusú védettség alakul ki", ezeket pedig nem lehet "egy az egyben összehasonlítani". Hozzátette: az is számít, hogy az oltás vagy átfertőzöttség mikor történt.

A szervezet úgy alakítja ki a védettségét, hogy közvetlenül a megfertőződés vagy oltás után átmenetileg folyamatosan nő az ellenanyagszint, majd - mivel nincs rá szükség, hogy nagy mennyiségű ellenanyagot képezzen - ez csökkenni fog. De ott vannak a memóriasejtek, amelyek "emlékeznek" arra, hogyan kell az ellenanyagot újratermelni, hogyan kell felépíteni a sejtes immunitást, ennek következtében egy második találkozásnál már "azonnal lépni tudnak", a reakció azonnal maximális lesz és nem alakul ki megbetegedés - magyarázta.

Merkely Béla szerint nem érdemes az ellenanyagszintet magánellátás keretében méretni, mert az "nem is alkalmas semmire".

A negyedik hullámmal kapcsolatban azt mondta, a gyógyszergyártók figyelik, a vírusmutánsok közül van-e olyan, amely "megkerüli" a rendelkezésre álló oltásokat.

"Én most biztos vagyok benne, jelenleg a világban nincsen olyan mutáns, amely bármilyen módon veszélyeztetné az emberiséget azzal, hogy ki tudná kerülni a környezetünkben nagy mennyiségben használt oltóanyagokkal elért védettséget" - jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora.

Hozzátette: "ott, ahol ilyen magas az átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám".

Merkely Béla szólt arról is, hogy a járványt akkor tudjuk véglegesen magunk mögött hagyni, ha az átoltottság a világ többi országában is egyre magasabb lesz.

Közölte, a nagyszámú fertőződésnek az lehet a következménye, hogy vírusmutációk jönnek létre. Megjegyezte: létrejöhet olyan mutáns, amely nagyon távol van Magyarországtól, és akkor a visszafertőződés lehetősége elméletileg fennáll.

A szakember egyúttal arra figyelmeztette az oltás nélkül külföldre utazni szándékozókat, hogy ott nagy a fertőzés veszélye.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!