2024. 09. 09. Hétfő Ádám napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Menczer Tamás: Ma a legnagyobb lázadás patriótának, hazafinak lenni

Sok fiatal Fideszhez csatlakozására számít a jövőben Orbán Viktor miniszterelnök szombati, tusványosi beszéde hatására a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki erről a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt.

  • Menczer Tamás: Ma a legnagyobb lázadás patriótának, hazafinak lenni

Menczer Tamás a szavait azzal magyarázta, hogy a fiatalok, a 20-30 évesek sokak szerint szeretnek lázadni, "ma pedig a legnagyobb lázadás patriótának, hazafinak lenni". Emellett szerinte a baloldalnak nincsenek vonzó politikai képességei.

"Nem véletlenül sikoltoznak a baloldalon a tegnapi Orbán-beszéd után, mert pontosan látják, hogy ők nem tudnak ilyen beszédet tartani" - mondta, hozzátéve: "ott lufik vannak, már kipukkadt lufik, kipukkadó félben lévők, és olyanok, amelyek később pukkadnak ki, itt meg Orbán Viktor van, és egy rendkívül erős politikai közösség. A fiatalok ahhoz csatlakoznak, akihez érdemes."

Menczer Tamás beszélt az orosz kőolaj-tranzit jelentős részének elzárásáról is.

Hiába próbálják egyesek tagadni, ez egy zsarolás, ezt tudjuk, hiszen egy ukrán képviselő bevallotta, ráadásul "véletlenül" pont a békepárti magyarokkal és szlovákokkal csinálják - mondta Menczer Tamás.

Közölte, amit Ukrajna tesz, jogszerűtlen, törvénytelen, ezért Magyarország azt várja, hogy Ukrajna tartsa be az uniós társulási megállapodásban foglaltakat, amely szerint nem veszélyeztetheti egy uniós tagállam energiaellátását.

Emellett azt várják - jelezte -, hogy az Európai Bizottság a két uniós tagállam, Szlovákia és Magyarország mellé álljon egy nem uniós országgal szemben. Azzal, hogy ezt nem teszi, kollaborációt követ el - jelentette ki.

"Itt egy háborúpárti összejátszást látunk" - fogalmazott a kommunikációs igazgató, hozzátéve, nem zárható ki, hogy "az orosz kőolaj jelentős részének elzárását esetleg sugalmazhatták nyugati háborúpártiak Ukrajnának, legyenek ezek akár brüsszeli háborúpártiak, akár amerikai demokraták".

Megjegyezte, Ukrajna ezt a lépést akkor választotta, amikor Magyarország a "történetének legnagyobb humanitárius akciójával segít". Az áram több mint 40, a földgáz és a vezetéken szállított gázolaj több mint 10 százalékát Magyarország felől kapják; ötezer, Ukrajnából menekült gyerek 1500 magyar óvodába és iskolába jár - sorolta.

Arra a kérdésre, hogy válaszlépésként beszüntetné-e ezt esetleg a kormány, Menczer Tamás közölte, ők nem kívánják "visszazsarolni" Ukrajnát, de a tények ettől még tények.

A kommunikációs igazgató a Magyarországra az Európai Bíróság által kiszabott 200 millió eurós migrációs büntetésről szólva elmondta, először bezáratták a tranzitzónákat, majd nem engedték azt sem, hogy a menekültügyi kérelmeket a belgrádi külképviseleten lehessen beadni.

"Itt is politikai motiváció van a háttérben, Brüsszel el akarja Magyarországot árasztani bevándorlókkal" - közölte.

Hangsúlyozta, két dolog biztos: "Magyarországot és a magyar embereket meg fogjuk védeni a bevándorlástól, és a bírságot nem a magyar emberek fogják megfizetni." A kommunikációs igazgató emlékeztetett, Orbán Viktor 2015-ben világosan elmondta az osztrák és német vezetőknek: mi meg tudjuk állítani a bevándorlókat, és át is tudjuk engedni. "Magyarországot meg fogjuk védeni, de ha most azt szeretnék, hogy ezek az emberek Ausztriában és Németországban megjelenjenek, abban is partnerek tudunk lenni. Ezt mindenki értse úgy, ahogyan mondom" - fogalmazott Menczer Tamás.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Megtámadták Szerbia madridi nagykövetét

Megtámadták Szerbia madridi nagykövetét

Hátba rúgta Szerbia madridi nagykövetét egy albán akcentussal beszélő férfi a spanyol fővárosban vasárnap, Marko Djuric szerb külügyminiszter felháborítónak nevezte az esetet, és teljes körű kivizsgálást követel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Feltételezett robbanótestet találtak a XIV. kerületben

Feltételezett robbanótestet találtak a XIV. kerületben

Egy feltételezett robbanótestet találtak hétfőn a főváros XIV. kerületében, a rendőrség a tűzszerész művelet idejére lezárja a környéket - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!