2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Mellár elfogadná a Jobbik támogatását is

Hír TV

2017. november 19., vasárnap 08:23, frissítve: vasárnap 11:05

Elfogadná a Jobbik támogatását is az exfideszes Mellár Tamás, aki október elején jelentette be, hogy az ellenzék közös, független jelöltjeként indulna a jövő évi választáson Pécsett. A közgazdász professzor szerint csak a kormányváltás után kellene egyezkedni a jobboldali ellenzéki párttal. A Demokratikus Koalíció a Jobbik közeledése ellenére sem tartja kizártnak Mellár támogatását.

Közgazdász, a KSH volt elnöke, egykori fideszes önkormányzati képviselő. Mellár Tamás most mégis a kormánypártok ellen indulna Pécsett a jövő évi választáson. Függetlenként indulna, de hajlandó lenne visszalépni és támogatni más jelölteket is.

„2018-ban a Fideszt le kell váltani annak érdekében, hogy helyreállítsuk a demokratikus viszonyokat, hogy a piacgazdaságot megerősítsük, mert most minden lépésben ez ellen megyünk. Tehát ez egy olyan minimális program kellene hogy legyen, amelyikben olyan széles körű egyetértés van, akár a Jobbikkal együtt is. És majd utána, amikor ezek megszületnek, akkor majd lehet szakpolitikai kérdésekről tárgyalni, és akkor lehet egyeztetni a szakpolitikákat” – jelentette ki Mellár Tamás.

Nem véletlenül említette Mellár Tamás a Jobbikot, velük ugyanis már egyeztetett. A párt egyelőre saját jelöltben gondolkozik a baranyai megyeszékhelyen, igaz Pécsett két körzet is van.

„Pécsen és máshol is a jelöltjeink nagyságrendileg már kijelölésre kerültek, tehát egyfajta finomhangolás zajlik az utolsó körzetekben, de lényegében sorra jelentjük be a jelöltjeinket, akik egy olyan csatatérre mennek ki, ahol az úgynevezett baloldali formációk még azt sem tudják, hogy kivel összeállva vagy kit megnevezve kívánnak elindulni. Ez ugye pár hónappal a választások előtt már-már nehezen komolyan vehető klímát alakít ki körülöttük. A Jobbik helyzete viszont nagyon egyszerű, erősnek érezzük magunkat, hogy egyedül nyerjünk választásokat” – mondta Z. Kárpát Dániel Jobbik-alelnök.

A Jobbik közeledése ellenére, a Demokratikus Koalíció elnöke sem tartja kizártnak, hogy együttműködjön egykori egyetemi tanárával. „Egyik oldalról ezek a civilek nagyon sokat hoznak a politikába: új hangulatot, új színt, tehát baromi értékesek. Másik oldalról meg a parlamentben frakciók küzdenek. Tudni kell, hogy egyébként, hogyha bejut, akkor melyik frakcióhoz csatlakozik, milyen erővel, mennyi szabadságot kér eltérni a frakciótól, független akar-e lenni? Hát, majd ez is egy körön előkerül. Szerintem, ha megállapodtak a pártok, akkor az a következő kör, inkább január, mint december” – vélekedett Gyurcsány Ferenc.

A Momentum viszont nem léptetné vissza saját jelöltjét Pécsen. „Nem tudom Mellár Tamás pontosan melyik választókörzetben indul, pontosan milyen színekben indul, ezt először neki kell eldöntenie. És aztán majd hónapokkal később lehet erről beszélni. Nekünk erős jelöltjeink vannak, pl. Körömi Attila van Pécsett, aki nagyon erős jelöltje a Momentumnak. Szóval meglátjuk, így biztos, hogy Körömi Attila például nem lépne vissza Mellár Tamás javára” – húzta alá Fekete-Győr András pártelnök.

Mellár Tamás a Baranya megye kettes választókörzetben indulna, a Fidesz kulturális államtitkárának, Hoppál Péternek lenne a kihívója.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!