2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Megújulnak Ormánság vizei

Rövidesen kezdődik az Ős-Dráva program legnagyobb beruházása, amely az Ormánság víz-háztartását teszi rendbe. A programot a kormány két éve nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította.

  • Megújulnak Ormánság vizei

Összesen 45 ormánsági települést érint az Ős-Dráva Program vízügyi része, amelynek lényegi része most indul.

Hosszú évek óta azt lehet tapasztalni, hogy egyre szárazabb a térség, többek között a Dráva mélyülése miatt, és egyébként meg olyan természeti adottságok vannak a vízpótlást tekintve, amik lehetővé teszik egy drávai víz kivétellel, hogy plusz vizeket lehetne kormányozni ide a térségbe. Tehát egyfelől szárazódik a terület, másfelől meg van lehetőség a vízpótlásra– mondja Márk László a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója. 

A projektet 2016 júniusában nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánították. Mivel a Dráva határfolyó a munkákról egyeztetni kellett a horvát vízügyi hatósággal is.

13 milliárd forint nagyságrendű ez a projektünk és ez az Ormánság területének vízpótló rendszer kiépítése. Gyakorlatilag a meglévő ágak hálózat felhasználásával, új csatornákkal összekötjük ezeket és víz visszatartás illetve vízpótlás történik a területen– mondta Polgár Károly a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízrendezési és Öntözési osztályvezetője. A beruházás tervezése már folyamatban van, a munkálatok 2019-ben kezdődnek.

Természetet nyilván érintjük. A lakókat kevésbé, mert általában a határban zajlanak a tevékenységek, nem a lakott területeken. Úgyhogy mindent elkövetünk azért, hogy minél kisebb terhelés legyen a lakosságon. De azért ezek földmunkákat jelentenek, műtárgyépítéseket jelentenek. Tehát meg fogunk jelenni kotró gépekkel, néha dózerekkel, szállító járművekkel, és kétkezi munkával is nyilván, ahol vasbeton munkákat végzünk– mondta Udud Péter az Aqua Profit Zrt ügyvezetője.  Az Ős-Dráva program egy komplex területfejlesztési program, mely a vízszabályozáson kívül többek között utak felújítását, kerékpárutak építését és turisztikai fejlesztéseket foglal magába. Teljes költsége 30 milliárd forint, befejezése 2025-re várható

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!