2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Megtette első útját a 3-as metró új szerelvénye

2017. március 20., hétfő 20:37

Mától közlekednek az első felújított metrókocsik az M3-as vonalán. A tervek szerint jövőre egyetlen régi szerelvény sem közlekedik majd. A megállók és a sínek felújítását akár már idén nyáron elkezdhetik.

A régihez nagyon hasonló, de jobb kivitelű kocsik egyelőre mérsékelt sikert arattak. Pedig a különbség szembetűnő.

„Lényegesen jobb, mint az előző, úgy látom, de ahogy hallottam róla, sajnos kihagyták a légkondit. Most még ebből semmit nem lehet érzékelni, mert elég hideg van, de nyáron nagyon fog hiányozni” – mondta egy járókelő.

A vonalon jövő nyárig folyamatosan cserélik majd a régi kocsikat. Havonta két új szerelvényt helyeznek forgalomba. A főpolgármester azt ígéret: 2020-ig a teljes metróvonalat felújítják, beleértve a síneket és a megállókat is.

„Korábban, nem hogy nem készítették elő a már akkor is siralmas állapotban lévő vonal korszerűsítését, de még azt is elintézték, hogy az utódoknak se legyen erre lehetősége, mert csak 2015 nyarán vállalta át a kormány a BKV adósságállományát, ami még akkor is majdnem 60 milliárd forint volt. Addig a BKV és a főváros csak fedezet nélkül vállalhatott volna kötelezettséget, ami lehetetlen” – mondta Tarlós István.

A teljes vonal korszerűsítéséről 3 évvel ezelőtt döntött a Fővárosi Közgyűlés.

„A szerelvények azok a metróprobléma egyik részét képezik csak, maga a beruházás még elkezdődni sem tudott 7 év alatt, hiszen a közbeszerzési eljárások nem érvényesek. Most talán a napokban kiírták, de még ez sem garancia arra, hogy augusztusban elkezdődhet a felújítás, szóval azért egyelőre még mindig több az optimizmus, mint az elért eredmény” – vélekedett Horváth Csaba, az MSZP fővárosi közgyűlési képviselő.

A metróért egyesület elnöke szerint inkább új kocsikat kellett volna venni. „Tulajdonképpen ennek a járműnek, amit ma láthattunk, a hátránya – ha mondhatom ezt a kifejezést – az, hogy azért vannak olyan részegységei, amik 30 évvel ezelőtti technikai színvonalat konzerválnak. Elsősorban a kocsiszekrény, tehát amit az autónál karosszériának hívunk, az itt annak egy 30 évvel ezelőtti, ráncfelvarrott változata. Nyilván ennek megvannak a maga hátrányai, ma már nem nagyon alkalmaznak metróüzemben acélrugókat, hanem légrugós járműveket gyártanak, de hozhatnék még számos példát, ami igazolja, hogy ez azért egy kompromisszum” – mondta Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke.

A kocsikat a szerelvényeket gyártó orosz cég jogutódja újította fel, 220 millió euróért.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!