2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Megszüntethetik a nyomozást az ORÖ-csalással kapcsolatban

2017. január 29., vasárnap 13:17, frissítve: vasárnap 14:35

Megszüntetheti az Országos Roma Önkormányzat csalásgyanús programja miatt indult nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – írja két kormánypárti képviselőre hivatkozva a Romnet. Az oldal szerint erre utal az is, hogy a NAV már hosszú ideje vizsgálja az 1,6 milliárdos Híd a munka világába nevű projekttel kapcsolatos visszaéléseket, de gyanúsított még mindig nincs. Gyanúsított hiányában viszont nem lehet vádat emelni, ezért a lap szerint – a kormánypárti források állításával összhangban – meg kell szüntetni az eljárást.

A csepeli cigányholokauszt-központban pénteken még a vészkorszak áldozataira emlékeztek, vasárnap pedig már a kordokumentumokat csomagolták. Az intézményt pénzhiány miatt a Roma Polgári Tömörülés nem tudja tovább fenntartani.

Colleen Bell, a korábbi amerikai nagykövet mellett számos ország diplomatája ellátogatott a 2014 óta működő központba.

„32 millió forintból működött ez a nagyszerű intézmény, éves szinten ennyit nem tudott a kormányzat biztosítani, de hozzáteszem, nem pénzügyi kérdésként kezelem, hanem a kormányzat hozzáállásaként, hiszen ha ma Magyarországon van romaholokauszt-emlékezetpolitika, akkor támogatás is van mögötte, hiszen értéket teremtettünk, de tévedtünk, nem volt szövetséges a kormány” – mondta Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke.

Az épületet várhatóan eladják, a kiállított tárgyak pedig a raktárba kerülnek.

Az Országos Roma Önkormányzatnál is ingatlaneladásokból fedeznék a tartozásokat. A szervezetnek ugyanis a kormányzati mentőöv ellenére is százmilliókat kell még kifizetnie a Farkas Flórián vezetéséhez köthető Híd a munka világába program szabálytalanságai miatt. Emellett más projektek miatt is tartozásuk van.

„Most gyakorlatilag ebben a 300 millió forintban nincsenek benne a tabletek természetesen, de dolgozunk azon, hogy meg tudunk egyezni a beszállítóval. Fogjuk látni a lehetőségeket, hogy most gyakorlatilag az ingatlanokból mennyi pénzt tudunk úgymond szerezni, vagy mennyiért tudjuk ezeket az ingatlanokat eladni” – mondta Balogh János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke.

A nemzetgazdasági miniszter a Hír TV-nek azt mondta, vizsgálni fogják a roma szervezetek pénzügyi helyzetét, és ha jogosak a kérések, akkor újra segíteni fognak.

„Minden nemzetiségnek, így a roma nemzetiségnek is jár a segítség, a támogatás – a szaktárca ezt meg fogja vizsgálni. Amennyiben úgy érzi, hogy az eddigi támogatások nem voltak elegendőek, vagy ha egy elinduló programokhoz támogatást tud biztosítani, akkor ezt biztosítani fogja. Ez nem a tárcám szakterülete, de egyik nemzetiségnek sincs kivételes eljárása” – fejtette ki Varga Mihály.

Közben a Romnet nevű portál arról ír: értesüléseik szerint az adóhatóság bűncselekmény hiányában zárhatja le az ORÖ kétmilliárdos projektje ellen két évvel ezelőtt indult nyomozást. Az adóhatóság csak annyit közölt a portállal, hogy az egy hónap múlva záruló nyomozásnak nincs gyanúsítottja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!