2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Megszépített munkanélküliségi ráta? – az államtitkár tagad

2017. február 27., hétfő 18:26

Utasításra kozmetikázzák a munkaügyi nyilvántartásokat a járási hivatalok, állítja az LMP. A foglalkoztatásért felelős államtitkár tagadja, hogy a munkanélküliségi mutatót szeretnék javítani azzal, hogy törlik az álláskeresők közül az 50 százalék alatti egészségkárosodással élőket. Utóbbiak azonban januártól a 22 800 forintos állami támogatásukat is elvesztették, a panaszok miatt az ombudsman is vizsgálatot indított.

Faragó István gerincproblémái miatt évek óta munkaképtelen. Az orvosi szakvélemények alapján 42 százalékos egészségkárosodással él. Ez eddig elég volt ahhoz, hogy munkakeresőként szerepeljen a munkaügyi nyilvántartásban, csakhogy az új szabályok szerint januártól nem az. Határozatban értesítették arról, hogy kihúzták a nyilvántartásból. Így már nem kapja azt a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatást sem, amelyet eddig az aktív korúak ellátására biztosított az állam.

„Ebből a pénzből sem lehetett megélni, megalázó összeg volt, de most a 0 forint még megalázóbb összeg volt, és ez sajnos, mondhatjuk azt, hogy egy halálos ítélet az embernek” – a 62 éves pestszentlőrinci férfi életét februárban mutatta be a Hír TV.

2015 és 2016 decembere között 114 ezerről 85 ezerre csökkent a segélyezettek száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint, több mint 29 ezren tűntek el a rendszerből. Az LMP úgy tudja, a kormányzattól kaptak utasítást arra a járási hivatalok, hogyan kell eljárniuk az egészségkárosodott emberekkel. Eszerint törölniük kell őket a munkaügyi nyilvántartásból, és ezt úgy kell értelmezniük, hogy az együttműködés megszakadt, vagyis az érintetteknek a 22 800 forintos támogatás sem jár.

„A számok is azt mutatják, hogy itt több tízezer embert egyszerűen eltüntettek a rendszerből. Nyilván a kormányzatnak az a célja, hogy úgy tűnjön, minthogyha Magyarországon mindenki dolgozna, de a helyzet az, hogy vannak, akik nem képesek dolgozni. És az alaptörvényben benne van még a mai állapotában is, hogy ha valaki munkaképtelen, akkor el kell látnunk. Valamilyen fajta segélyt kell kapnia” – így Szél Bernadett frakcióvezető.

A szakállamtitkár tagadja, hogy a nyilvántartások kozmetikázásával javítanának a munkanélküliségi adatokon. Cseresnyés Péter azt ígéri, egy rászoruló sem marad támogatás nélkül.

„Semmiféle utasítást nem kaptak a kormányhivatalok, és egyetlenegy ember sem marad ellátás nélkül, a hír önmagában, ahogy az megjelent, nem igaz, mindenki fog kapni valamilyen ellátást” – szögezte le Cseresnyés Péter, az NGM foglalkoztatásért és képzésért felelős államtitkára.

Korábban a kormány speciális közfoglalkoztatási programot ígért az 50 százalék alatti egészségkárosodással élőknek, ez azonban egyelőre késik. A Hír TV információi szerint az alapvető jogok biztosának hivatalához több panasz is érkezett a támogatások megvonása miatt, az ombudsman pedig vizsgálatot indított.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!