2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Megszavazza a Fidesz az Európai Néppárt határozatát

Megszavazza a Fidesz az Európai Néppárt határozatát a demokrácia védelméről, miután javaslatukra módosult a szöveg: kikerült a „liberális demokrácia” értékeire való hivatkozás. Deutsch Tamás közölte: így már számukra is elfogadható a javaslat. Az Európai Néppárt Helsinkiben tart kétnapos kongresszust, ahová már a magyar miniszterelnök is megérkezett.

  • Megszavazza a Fidesz az Európai Néppárt határozatát

Alexander Stubb finn kormányfő kampánycsapata sorakozott fel  Helsinkiben az Európai Néppárt kongresszusának helyszíne előtt. Riválisa a bajor Manfred Weber lesz. Kettejük közül a konzervatív pártcsalád ezen az értekezleten választja ki az európai bizottsági elnökjelöltjét, listavezetőjét a jövő évi európai parlamenti választásra.

„Azért is vagyunk itt, hogy megválasszuk a csúcsjelöltünket. Két kiemelkedő barátunkat, szakértőt, és jó jelöltet mutatunk be a küldötteink. Ahogy tudom, egyedül mi ajánlunk fel ilyen választási lehetőséget. Ahogy mindig, sajnos, mint 2014-ben az Európai Szocialisták brüsszeli tanácskozásukon jelentik be, hogy valószínűleg Frans Timmermans személye mellett döntenek, ő lesz az egyetlen jelölt decemberben Lisszabonban, akit üdvözölhetnek” – jelentette ki az Európai Néppárt főtitkára, Antonio Lopez-Isturiz.

Ezen kívül a kongresszus dönt a demokrácia védelmével, a jogállamiság kérdésével foglalkozó határozattervezetről is. Azt a néppárt francia elnöke is határozottan kijelentette, senki nem vette fel a Fidesz kizárását a konzervatív pártcsaládból.

„Ahogy gyakran mondta, minden családban van egy vásott kölyök. Számtalanszor hallottam ezt a mondást magam is. De mivel kereszténydemokrata vagyok, szeretem ezt a vásott kölyköt a családban tartani, hogy beszélni tudjak vele, beszélhessünk a lelkére. Ezt csináltuk Saltzburgban, ezt csináltuk a legutóbbi tanácskozásunkon. Családként vitatkozunk Orbán Viktor és a Fidesz ügyéről. Van egy javaslatunk erről, hogy megerősítsük a jogállamiság és a Néppárt valamennyi értékét. Várom ezt a szavazást, hogy megtudjam, ki szavazza meg, ki nem” – mondta az Európai Néppárt elnöke, Joseph Daul.

Ehhez a Fidesz-KDNP módosító javaslatot nyújtott be.

„Azt a Fidesz által is képviselt módosító javaslatot fogadta el a tanácskozás, amiknek köszönhetően kikerült a liberális demokrácia értékeire való hivatkozás ebből a dokumentumból és a kereszténydemokrácia értékeit fogalmazza meg ez a dokumentum. Megítélésünk szerint ez egy jelentős elmozdulás a Néppárton belül a kereszténydemokrata értékek érvényesülése tekintetében” – hangsúlyozta Deutsch Tamás, európai parlamenti képviselő.

Szerda este rendezik meg a liberális és a kereszténydemokrata csúcsjelölt vitáját. A szavazást csütörtökön tartják.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!