2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Megszakítjuk a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatot Hollandiával

,

2017. augusztus 25., péntek 17:03, frissítve: péntek 23:18

Magyarország hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, határozatlan időre abbamarad a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között, jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azzal indokolta a diplomáciában radikális lépést, hogy Hollandia budapesti nagykövete, szerinte Magyarországot sértő nyilatkozatot tett. Gajus Scheltema a magyar kormány ellenségképgyártását és a korrupciót bírálta. A holland külügyminiszter a diplomata egyik hasonlata mögül kihátrált, de bocsánatot nem kért.

Csütörtökön a távozó holland nagykövetet nyilvánította nemkívánatos személynek, pénteken pedig már a Hollandiába delegált magyar nagykövetet is hazarendelte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A lépést a budapesti holland nagykövetség eddigi vezetőének búcsúinterjúja váltotta ki, amelyben egyebek mellett arról is beszélt, hogy a muszlim terroristákhoz hasonlóan kreál ellenségképet a magyar kormány.

„Először is határozatlan időre konzultációra hazarendeltem hazánk hollandiai nagykövetét. Ez a diplomáciában az egyik legradikálisabb lépés, magyarul előre meghatározatlan időre a nagyköveti szintű kapcalattartás most abbamarad a két ország között. Másrészt arra utasítottam az ideiglenes ügyvivőnket, hogy hétfőn a holland külügyminisztériumban személyesen a lehető leghatározottabban utasítsa vissza a hazánkat ért rágalmakat és megalapozatlan kijelentéseket. Valamint kérjen magyarázatot arra a holland külügyminisztériumban, hogy mik állnak e kijelentések mögött, hogy a holland nagykövet központi mandátum alapján vagy a saját elhatározásából cselekedett-e így. Nem elégszünk meg a zárt ajtók mögötti magyarázattal természetesen, mint ahogy az interjú sem zárt ajtók mögötti beszélgetés volt. Hollandia budapesti nagykövete egy interjúban gyalázta Magyarországot, ezért nem mellőzhető a holland kormány nyilvános állásfoglalása ebben a kérdésben” – fogalmazott pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján a magyar tárcavezető.

Szijjártó Péter emellett azt is mondta, hogy ha Hollandia nem kér elnézést, akkor további politikai és diplomáciai lépéseket is tesz a magyar kormány. Kijelentette: Magyarország nem bokszzsák, és hozzátette, hogy „a meghunyászkodás politikája lehet, hogy szokás volt eddig Magyarországon, de most már nem az”. A tárcavezető azt is közölte, hogy „ha a hollandok így szeretnék folytatni a kétoldalú kapcsolatot, akkor majd mi is így folytatjuk”.

Szijjártó Péter rendkívüli sajtótájékoztatója:

A holland külügyminiszter elhatárolódott a magyar kormány és a terroristák között húzott párhuzamtól, de a magyar jogállam helyzetét szerinte is lehet kritizálni. Miniszterelnöki szinten egyelőre nem reagált Hollandia. Egy holland politológus a Hír TV-nek azt mondta, a kormányalakítási tárgyalások késleltethetik a hivatalos választ. „A távozó kormány az íratlan szabályok szerint nem nyilatkozik. Az új kormány, a koalíciós partnerek, akik tárgyalnak éppen, azok között még nem született megállapodás, hogy hogyan reagáljanak” – magyarázta Szelle Balázs politológus.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

Gajus Scheltema diplomata azt is mondta a lapinterjúban, hogy a holland adófizetők nem vehetnek részt a korrupt magyar rendszer finanszírozásában az uniós pénzekkel. A Hír TV-nek nyilatkozó volt külügyminiszter szerint eltúlzott a magyar kormány reakciója. „Szerintem a külföldi kritikákra a legjobb válasz nem a harag, hanem meghallgatni, vitába szállni vele, esetleg cáfolni. De semmiképp sem elhamarkodottan reagálni” – emelte ki Jeszenszky Géza.

A nemzetközi jogász szerint nem ritka eset a nagykövet visszahívása a diplomáciában, és komolyan fennakadást nem is okoz majd a követségen. „Az ideiglenes ügyvivő minden további nélkül fenn tudja tartani a kapcsolatot a kérdéses állammal. Emlékezetes, hogy az Egyesült Államoknak például jelen pillanatban ideiglenes ügyvivője van Magyarországon, ő vezeti a követséget, és egyébként a dolgok rendben alakulnak. Tudniillik az ideiglenes ügyvivő a nagykövetekkel ellentétben szakember” – emelte ki Valki László nemzetközi jogász.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!