2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Megnyugodhatnak a dohányosok

2015. november 26., csütörtök 10:38, frissítve: csütörtök 14:16

Lesz cigaretta a boltokban – a Philip Morris is megegyezett a dohányellátóval. Ez azt jelenti, hogy a multi termékeit várhatóan december 7-től újból rendelhetik a kiskereskedők, mivel véglegessé vált a szerződött dohány-nagykereskedők listája.

A Hír TV a múlt héten rejtett kamerával talált olyan dohányboltot, ahol a keresettebb fajták polcai szinte teljesen üresek voltak. A külföldi cigik többségét forgalmazó multik azért vártak a megállapodással, mert szerintük az állami Országos Dohányboltellátó előnytelen feltételeket kínált nekik.

Ledarálták

Több mint 40 ezer doboz cigarettát és 200 kiló dohányt semmisített meg a NAV. A 40 millió forint piaci értékű csempészárut géppel ledarálták, majd zöldhulladékkal keverték össze és komposztot készítenek belőle. A bizonytalan származású terméket csempészektől kobozták el, akik Ukrajnán keresztül akarták az országba hozni. Az idén 40 millió szál cigarettát foglaltak le a vámtisztek, az arány jobb a tavalyinál.

„Mivel a magyar árérzékeny vásárló, ezért javasolhatjuk azt is neki, hogy ha a késztermékről áttér a vágott dohányra, és saját magának tölti meg a cigarettát, akkor közel féláron jön ki, és ma Magyarországon a teljes dohánypiacon a piac felét a vágott dohány teszi ki. Tehát egyre többen töltik maguknak a cigarettát, és ha valaki mégis úgy dönt, hogy illegális csatornából szerzi be a cigarettát, az számoljon ilyen kockázatokkal, hogy például tölgyfa levelet is elszívhat a dohány mellé, de olyan is előfordult már, amikor aluljáróban papírral volt kitömve a cigarettás karton” – mondta Suller György Attila, a NAV vám- és jövedéki osztályának szóvivője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!