2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Megkezdték az arab sakkozók ügyének újratárgyalását

2017. október 16., hétfő 23:00, frissítve: hétfő 23:10

Két szegedi rendőrt, valamint egy taxis vádolnak, mert az Egyesült Arab Emírségekből származó férfiakat fogtak el öt éve.

Arab sakkozókat néztek illegális bevándorlóknak a rendőrök két éve Szegednél. A két külföldi férfi megijedt, ezért elfutott. Később a rendőrök akciójához egy taxis is csatlakozott. Az egyik rendőrt és a taxist első fokon közúti veszélyeztetésért ítélték el. A Szegedi Ítélőtábla még márciusban hatályon kívül helyezte ezt a döntést. Az ügy újratárgyalását a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa folytatja le.

„A sértettet a parkoló személygépkocsi motorháztetőjével történt érintkezését követően az ekkor őt már gyalogosan üldöző elsőrendű, P. László rendőr törzsőrmester utolérte, és a sértettet hanyatt a földre rántotta, majd ököllel, több alkalommal arcát, fejét megütötte, és a sértettet testszerte megrugdosta” – fogalmazott Égető Sándor, a Szegedi Törvényszék katonai tanácsvezető bírója.

A sértett bántalmazásának körülményeit nem találta bizonyítottnak az elsőfokú eljárás. Az elsőrendű vádlott most tagadta bűnösségét. A tárgyaláson a bíró a korábbi vallomását olvasta fel.

„K. Zsolt, és V. Igor kollégák közölték, hogy rendőrök, és mutatták a rendőri mivoltukat azonosító igazolványt vagy jelvényt. Én azt észleltem körülbelül három másodperc elteltével, hogy az a személy, akinek a kezében volt egy szatyor, mint egy rakéta, futásnak eredt a Szent-Györgyi utcán, a társa pedig utána. Szinte majdnem egyszerre indultak el. Tipikus az a migránsoknál, hogy amennyiben felfedik a kilétüket, futásnak erednek” – idézte a bíró.

Mivel a táblabíróság a korábbi ítélet megalapozatlanságát állapította meg, a katonai tanácsnak feladata lesz a sértettek felkeresése és meghallgatása is.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!