2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Megkezdődött a 200 milliárdos várépítés

2016. május 20., péntek 18:52, frissítve: hétfő 17:21

A lovarda alapkövének lerakásával pénteken megkezdődött a Budavári Palota rekonstrukciója. A Nemzeti Hauszmann-terv keretében a választásokra elkészül a II. világháború után megsemmisült lovarda, valamint újjáépítik a Főőrségi épületet és a Stöckl-lépcsőt. A várnegyed rekonstrukciója több százmilliárd forintba is kerülhet és akár 2031-ig is eltarthat.

A budai Várban, a Csikós-udvarban állt a lovarda, amely a II. világháborúban súlyosan megsérült és végül lebontották. Innen pár lépésre állt a Főőrségi épület is és a hozzá kapcsolódó Stöckl-lépcső, amelyeket most szintén újjáépítenek.

A Magyar Idők napilap egy példányát tették az időkapszulába, majd elhelyezték a lovarda alapkövét is. Pénteken indult az építkezés, a budapestieknek azonban sokáig együtt kell élniük a munkálatokkal.

„Ezzel a mai ünnepélyes aktussal indítjuk útjára azt a várhatóan egy, a munkálatok elhúzódásától függően akár másfél évtizedig is tartó nagy felújítási folyamatot, amelynek keretében méltatlanul elpusztított, Hauszmann által tervezett épületeket rekonstruálunk” – fogalmazott L. Simon László a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár.

A lovarda, a Főőrségi épület és a Stöckl-lépcső újjáépítése 5,6 milliárd forintba kerül, ezek 2018-ig el is készülnek. A jövő évi költségvetésben pedig 26,7 milliárdot szánnak arra, hogy az egykori pénzügyminisztérium épületét is eredeti állapotába építsék vissza.

A Karmelita-kolostor épületébe pedig Orbán Viktor miniszterelnök hivatala költözik. Az Együtt értelmetlen urizálásnak tartja az építkezéseket.

„Maguk az épületek egyébként kifejezetten zavarni fogják azt a látképet, amit mi megszoktunk. Nem is lesz értelmes funkciójuk, úgy kell valamit beleerőszakolni” – fejtette ki Pataki Márton a párt budapesti elnöke.

Az MSZP elnöke szerint az alapkőletétel valóban szimbolikus esemény. „Ugyanúgy, ahogy egy alapkövet bebetonoznak, úgy a hatalmukat is szeretnék bebetonozni” – mondta el Tóbiás József.

A Várnegyed teljes rekonstrukciójának a költségei óvatos becslések szerint is meghaladhatják majd a 200 milliárd forintot. A tervek jóváhagyására létrehozott Hauszmann-bizottságból már többen is távoztak, így tiltakozva a múlt század eleji, sokak szerint már akkor is eltúlzott épületek újjáépítése ellen.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!