2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Meghallgatták a Samsung vezetőjét

2017. január 18., szerda 11:01, frissítve: szerda 11:25

Korrupciós ügyben hallgatta meg egy szöuli bíróság a Samsung vezetőjét. A dél-koreai ügyészség egyben kérte a menedzser letartóztatását. A gyanú szerint az üzletember megvesztegette a dél-koreai elnök bizalmasát üzleti előnyökért cserébe. A dél-koreai elnök bizalmasát már letartóztatták.

Meghallgatták Li Dzse Jongot, a Samsung megbízott vezetőjét Szöulban. A 48 éves menedzsernek egy korrupciós ügyben kellett megjelennie a bíróság előtt: az ügyészség szerint a Samsung jelentős pénzösszegeket adott két olyan alapítványnak, amelyhez a dél-koreai elnök már letartóztatott barátnőjének is köze volt. Az ügyészség gyanúja szerint Li összesen 37 millió dollárnyi kenőpénzt fizethetett.

Li Dzse Jong korábban cáfolta az állításokat, és a Samsung-csoport is visszautasította a vádakat.

„A legvitatottabb kérdés az volt, hogy a pénzt valamilyen ellenszolgáltatásért cserébe adták-e. Mi kielégítően alátámasztottuk érvekkel az álláspontunkat” – mondta el Szong Wu Cheol, Li Dzse Jong védőügyvédje.

A dél-koreai cégvezért zárt ajtók mögött hallgatta meg az ügyben a bíróság, amely még nem döntött a letartóztatásáról.

„Nem tudunk még mit mondani, a letartóztatási kérelem eredménye még nincs meg. Az ügyészég mindent megtett a letartóztatás elrendeléséért, így reméljük, hogy a bíró okosan dönt majd” – közölte az ügyészség szóvivője, Lee Kyu Chul.

A Samsung-konszern a dél-koreai gazdaság egyik húzóereje, a GDP csaknem ötödét adja, és csaknem félmillió embert foglalkoztat világszerte. A konglomerátum vezetését Li Dzse Jong 2014-ben vette át, miután apja szívrohamot kapott, aki azóta is orvosi kezelésre szorul.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!