2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Minden keddre tüntetést ígérnek a taxisok

2016. május 3., kedd 17:05, frissítve: szerda 14:06

Ismét tüntettek a taxisok Budapesten – az egy héttel ezelőttihez hasonlóan újra vonulásos demonstrációt tartottak. A sofőrök egy része az Andrássy utat, többen pedig a Lánchíd egyik sávját foglalták el. Egy harmadik csapat a Szabadság hidat zárta le. Végül a parlamenthez vonultak.

17 órakor ért véget gyakorlatilag a Lánchíd és a Szabadság híd lezárása, a taxisok a Parlament, illetve az Alkotmány utca felé vették az irányt, ahol tovább folytatják csendes demonstrációjukat egészen 18 óráig – számolt be munkatársunk délután öt óra után nem sokkal. Összesen 250 taxis vehet részt az akcióban, amely számmal a szervezők nem elégedettek, sokkal több taxist vártak a tüntetésre.

Az egy héttel ezelőtti tüntetéshez hasonlóan ezt a demonstrációt is az Uber nevű fuvarszervező alkalmazás ellen tartják. „A május hónap arról fog szólni, hogy egészen addig, amíg számunkra, illetve a legális taxis szállítást végzők számára nem születik egy olyan határozat, amit el tudunk fogadni, közel vagyunk hozzá, ezt azért gyorsan elmondom, addig minden kedden, a város különböző pontján lesznek megmozdulásaink” – közölte Czifery Csaba, a demonstráció főszervezője.

A mintegy százötven taxis pontban három órakor indult el a Hősök teréről rendőri felvezetéssel. A fuvarozók konvoja többfelé vált, egyik része a Lánchídhoz, másik csoportja az Erzsébet hídhoz hajtott, és elfoglalta őket – számolt be munkatársunk 15 óra után nem sokkal a Lánchídtól. Itt a Pestről Budára vezető sávot állják el a taxisok. Egy harmadik csoport a Szabadság hidat zárta le.

A fuvarozók további terve nem teljesen világos, egyesek szerint 18 óráig itt maradnak, majd innen áthajtanak a Parlamenthez, de ez még nem biztos. Az egy héttel ezelőtti tüntetéshez hasonlóan ezt a demonstrációt is az Uber fuvarszervező alkalmazás ellen tartják.

14 órakor mintegy száz taxis foglalta el a Hősök terét – számolt be kollégánk a helyszínről. Az indulást akkorra tervezték, de mint közölték, nekik fél órával később is belefér, csak minél többen legyenek. Azt tervezik, hogy a Dózsa György, a Thököly és a Rákóczi úton indulnak meg a Kálvin tér irányába, a buszsávban rendőri felvezetéssel. Ezután a Kálvin teret és a Vámház körutat teljes szélességében lezárnák. Innen a Lánchídhoz mennének, és a Pestről Budára vezetői sávot foglalnák el. Végül várhatóan az Alkotmány utcát fogják lezárni, a demonstráció 18 óráig tart – jelentette munkatársunk.

A rendőrség korábbi közlése szerint 14 és 16 óra között lezárják egyebek mellett a Hősök terét, az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több híd nem lesz járható. A taxisok szerint elfogadhatatlan, hogy külföldi fuvarszervezők, mint például az Uber, semmilyen adót nem fizetnek, a hasznot pedig kiviszik az országból. Ha az Uber nem áll be a sorba, akkor egy törvénytervezet szerint a cég honlapját és mobilalkalmazását egy évig blokkolhatnák a hatóságok.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!