2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Még drágább lesz a vizes vb

2017. március 9., csütörtök 20:14, frissítve: csütörtök 20:14

Még tovább drágulhat a vizes vb megrendezése Lázár János szerint, de a miniszter ebben nem lát kivetnivalót. Lázár János ezt azután mondta, hogy a héten újabb 333 millió forinttal nőtt a sportesemény megrendezésére fordított összeg.

Majdnem ötmilliárd forinttal egészítették ki a Duna Aréna megépítésének költségeit tavaly decemberben. De nem ez az egyetlen kiadás, ami tovább emeli a vizes vb árát.

A kancelláriaminiszter a Hír TV kérdésére azt mondta: a lebonyolítás költségei még tovább emelkedhetnek. A napokban például újabb, több mint háromszázmillió forintot költöttek, ezúttal rendőrségi eszközök vásárlására.

„Én azt tudom mondani, hogy a világbajnokság szervezési költségeiről csak a világbajnokság bonyolítása után tudunk pontos számot adni. Ezek folyamatosan változnak, részben a szervezőbizottság munkája, részben a FINA elvárásai, részben pedig a nemzetközi közvetítéssel kapcsolatos elvárások miatt” – közölte Lázár János.

„A fideszes kisgömböcök nagyon sok mindent lenyelnek, igazán nem válogatósak, olyan, mint egy ilyen igazi disznósajt, nagyon sok minden beléjük fér” – mondta Ander Balázs jobbikos országgyűlési képviselő.

A Jobbik minden, a világbajnoksággal kapcsolatos kiadás mögött kormánypáti érdekeket sejt. Az ellenzéki párt szerint ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy eredetileg orvostechnikai berendezéseket forgalmazó kaposvári cég  is kapott milliós megbízást .

„Nem is olyan régen, márciusban egy 559 és fél millió összegű tendert nyert el bútorok beszerzéséért a 2017-es úszó-világbajnokságra. Egy olyan cég, ami nem olyan régen vette fel a bútorkereskedelmet tevékenységei közé, tulajdonképpen meglehetően gyorsan nyert el egy ilyen nagyszabású tendert. Fellelhető a cégtulajdonosok között olyan ember, aki meglehetősen jó kapcsolatot ápol Somogy megye vezető beosztású fideszeseivel” – nyilatkozta Takács Richárd, a Jobbik közgyűlési képviselője.

Az LMP társelnöke sokallja a sportlétesítmények miatt elköltött pénzt.

„Ezek az emelkedések, ezek sajnos ma Magyarországon általánosnak mondhatóak, és ezért van az, hogy nem véletlen, hogy a kormány pár hét alatt megváltoztatta azokat a szabályokat, amelyek elvileg kizárták volna azt, hogy 30 százalékos áremelkedés esetén kifizessék az uniós támogatást. Hoztak egy ilyen szabályt, aztán pár héten belül rájöttek, hogy így az esetek nagy részében nem lehetne kifizetni” – véli Hadházy Ákos.

Az Átlátszó.hu számításai szerint a vizes vb végleges költsége körülbelül kilencvenmilliárd forint lesz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!