2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

A szabadság bolond körei

Következik:

Vezércikk 04:00

Még a héten összegyűlhet a szükséges számú ellenzéki szignó

2017. június 27., kedd 10:57, frissítve: kedd 14:42

Várhatóan még a héten aláírja az összes ellenzéki képviselő a Jobbik alkotmánybírósági beadványát a plakáttörvénnyel kapcsolatban.

A párt országgyűlési képviselője a Hír TV Reggeli járat című műsorában azt mondta, bíznak abban, hogy az Alkotmánybíróság még az ősszel megvizsgálja beadványukat. Lukács László szerint a törvény több ponton is alaptörvény-ellenes, ugyanis egyes pontokat kétharmados, nem pedig feles többséggel kellett volna elfogadnia a parlamentnek.

„Ez a beadvány ezen a héten remélhetőleg aláírásra kerül valamennyi ellenzéki párt által, amint összegyűlik az ötven aláírás, úgy egyből az Alkotmánybírósághoz kerül megküldésre, terveink szerint minél hamarabb, de várhatóan ez csak az ősz folyamán fog megvalósulni. Nyilvánvaló, hogy az Alkotmánybíróságnak nem mi diktáljuk a tempót, de úgy gondoljuk, hogy a jogszabály, illetve az eset, a körülmény fontossága miatt mindenképpen úgy szükséges, és azt tartjuk helyesnek, hogy minél hamarabb foglalkozik vele az Alkotmánybíróság” – mondta Lukács László.

Tekintse meg a teljes interjút:

Botka László azt mondta, arra kérte az MSZP-s parlamenti képviselőket, hogy támogassák a kezdeményezést. A párt miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmazott mind a plakát-, mind a civiltörvény „elképesztő sérelme a magyar jogállamiságnak”.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!