2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Maximálnák az állami cégvezetők fizetését

2017. július 20., csütörtök 22:50

Be kell zárni azokat a kiskapukat, amelyeken a közpénzek elfolynak, ezért kezdeményez Vágó Gábor népszavazást az állami vezetők bérplafonjáról.

Az Átlátszó.hu újságírója Newsroom című műsorunkban azt mondta: az állami cégek vezetői nem profi menedzserek, hanem politikai kinevezettek. A volt LMP-s politikus szerint a növekvő bérkülönbségek miatt szétszakad a magyar társadalom.

„Nagymértékben számítok azokra a magyar állampolgárokra, akik érzik azt a feszültséget, amely ma Magyarországon van, hiszen a medián jövedelem, vagyis az a pénz, amelynél a magyar társadalom fele kevesebbet keres, a másik fele pedig többet, ma százezer forint. Az, hogy Matolcsy György ötvenszer annyit keres, mint a medián jövedelem, mint a magyar dolgozóknak a fele, abszurd. Arra mutat rá, hogy a magyar társadalom teljes mértékben kezd szétszakadni. És pontosan ez a népszavazási kampány mögöttes célja” – mondta Vágó Gábor.

Tekintse meg a teljes interjút!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!