2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Mást mond a minisztérium két államtitkára

Hír TV

2017. november 15., szerda 21:06, frissítve: szerda 21:20

Ellentmondóan nyilatkozik a határon túli magyaroknak épített óvodákról az Emberi Erőforrások Minisztériumának két államtitkára. Míg Rétvári Bence szerint készült hatástanulmány a program indítása előtt, Soltész Miklós ezt cáfolja. Szakemberek szerint azonban az átgondolatlan intézménylétesítés segítség helyett inkább ronthat a határon túli intézmények helyzetén.

Kilencmilliárdért épülnek bölcsődék, óvodák a határon túli magyaroknak, a számlát a magyar államkassza állja. Bár most már indulnak a beruházások, azt még nem tudni, hogy ki fogja majd fenntartani az intézményeket.

„Mert valahol nyilván egy önkormányzat tudja megtenni, valahol magyar többségi önkormányzat van, elsősorban Székelyföldön, a szórványban pedig inkább egyházi vagy a civil fenntartásban lehetnek intézmények” – magyarázta az Emmi parlamenti államtitkára sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence állítja, a program indítása előtt vizsgálták a várható gyereklétszámot.

„A Nemzetpolitikai Kutatóintézet feladata a határon túli magyar népességnek a folyamatos vizsgálata. Nyilván itt azt kell megnézni, hogy mennyi hároméves korú vagy az alatti gyerek van, akik, mire az óvoda felépül, ezekbe az óvodákba fognak tudni járni. A Nemzetpolitikai Kutatóintézettel, a helyi, ottani magyar szervezetekkel való egyeztetés után alakult ki, hogy pontosan hol, mekkora mennyiségben van óvodákra szükség” – mondta Rétvári Bence.

Az egyházügyi államtitkár azonban mást mond, szerinte előzetes hatástanulmányokból csak meggazdagodni lehet. „Hatástanulmányra biztos nagy szükség van, én ezt el tudom képzelni a baloldali gondolkodásban, mert abból mindig sokan megélnek, de addig ezreket veszítünk el, gyermekeket; a nyelvünkben is és a magyarságunkban is” – mondta Soltész Miklós ugyanazon az eseményen.

A Hír Televíziónak nyilatkozó kolozsvári szakember azonban már korábban jelezte, hogy előzetes vizsgálatok nélkül a magyar gyerekeknek épülő óvodák több kérdést vetnek fel, mint ahányat megválaszolnak: „A mi vizsgálataink szerint az óvodák tekintetében a lefedettség elég jelentős, tehát nagyjából annyi magyar gyerek jár magyar óvodákba, mint ahány magyar gyerek van, tehát ez a szám nem növelhető” – nyilatkozta Kiss Tamás szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Vagyis egy új intézmény létesítése már meglévőtől vonhat el gyerekeket, ami annak megszűnéséhez vezethet.

Az LMP szerint is fontos, hogy minden határon túli magyar gyerek magyar óvodába járhasson, de szerintük ehhez nélkülözhetetlen lenne egy szervezett, központi állami irányítás. „A magyar nemzetpolitikához nincs államtitkár rendelve, teljes káosz van a magyar kormányzatban azzal kapcsolatban, hogy ki felel ezért, van ugye Semjén Zsolt, van a külügyminisztériumban is erre szakosodott emberek, illetve vannak az Emberi Erőforrások Minisztériumában emberek. Ahelyett talán, hogy folyamatosan újabb államtitkároknak adják át ezt a nagyon fontos feladatot, inkább ki kéne nevezni egy embert, aki központilag felel a nemzetpolitikáért” – javasolja Ungár Péter, a párt elnökségi tagja.

Erdélyben egyébként 2006 óta folyamatosan csökken a magyar gyermekek száma, 2010-ben már kevesebb mint tízezer újszülött volt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!