2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 00:10

Belföld

Másodfokon folytatódott a szegedi parkolóbérlet per

Perbeszédekkel folytatódott másodfokon a szegedi ingyenesen osztogatott parkolóbérletek miatt indult büntetőper a Gyulai Törvényszéken. A vád szerint Botka László volt alpolgármestere, jelenlegi kabinetvezetője, Szeged Város volt címzetes főjegyzője és a Szegedi Közlekedési Kft ügyvezetői 2008. és 2012 között 307 darab bérletet adtak ki ingyenesen és ezzel mintegy 40 millió forintos kárt okoztak Szegednek.

  • Másodfokon folytatódott a szegedi parkolóbérlet per

A Gyulai Járásbíróság első fokon a Szegedi Közlekedési Kft. két korábbi vezetőjét, valamint a cég volt parkolási üzletág-vezetőjét társtettestként, Szeged korábbi címzetes főjegyzőjét, a város az egyik volt alpolgármesterét, valamint a polgármesteri kabinet vezetőjét felbujtóként jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek. A vádlottakat a bíróság hat és tíz hónap közötti egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta.

Botka László kabinetvezetőjét felbujtóként ítélték el. A nem jogerős ítélet szerint 2008-tól ő állította össze a listákat arról, hogy kik kapjanak ingyenes parkolási bérletet. A névsort vezetői értekezleten vita nélkül hagyták jóvá, erről azonban jegyzőkönyv nem készült. A listákat a címzetes főjegyző és az alpolgármester írta alá. A kabinetvezető védője felmentést kért ügyfelére.

Szintén felbujtásért kapott felfüggesztett börtönt a volt címzetes főjegyző. Ügyvédje védence felmentését kérte, mert szerinte nem történt bűncselekmény. Nem létező bűncselekménynek pedig felbujtója sincs. Solymos László volt szegedi alpolgármester védője szerint nem érte kár a várost, ráadásul évtizedes hagyomány, hogy azoknak, akik a városért dolgoznak ingyenes parkolási bérletek biztosítanak.

A per januárban folytatódik, ahol a vádlottak utolsó szó jogán felszólalhatnak, majd jogerős ítélet születhet.

 

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!