2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

„Márki-Zay Péter egy reménytelen szituáció embere”

A hódmezővásárhelyi Márki-Zay Péter szerint pedig nem biztos, hogy a következő forradalomra újabb 62 évet kell várni, újra előkerülhetnek a Molotov koktélok, valamint utcai összecsapásokat vizionált.

  • „Márki-Zay Péter egy reménytelen szituáció embere”

Bencsik András, a Demokrata munkatársa szerint Márki-Zay Péter egy reménytelen figura, „egy reménytelen szituáció embere”. A politikai nyilvánosság időként – mint a falevelet – felkap embereket, megpörgeti a reflektorfényben, majd eldobja. Márki-Zay nem tudja, hogy őt el fogja dobni, nagyon gyorsan – mondta. „Ő egy politikai baleset terméke”, félreértették a helyzetet Hódmezővásárhelyen, azt hitték, hogy egy kemény jobbikos, de nem tudták, hogy „ő egy gyurmaember, aki arrafelé gyurmálódik, ahol úgy érzi, hogy lehet belőle valami”. De kezdi már érezni maga körül a légüres teret – tette hozzá.

Stefka István, a Pesti Srácok lapigazgatója szerint a forgószél már elsöpörte Márki-Zayt. „Márki-Zay egy senki, kis ember kis tehetséggel.” Hozzátette: nem tud semmit csinálni, egy nagyon gazdag, fejlődő várost megbénított, megválasztásával megtévesztették a hódmezővásárhelyi választókat. Az, hogy október 23-án elmennek a Bem térre, az Bem Apó és 56 meggyalázása meggyalázása, mert olyan emberek mennek oda, akik nem a forradalomról, hanem Magyarország ellen beszélnek – véli.

Tekintse meg a teljes interjút:

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

Az autója elé állt, kukákat borogatott az autó elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját és bezárta egy szobába - ilyen részleteket mesélt volt férjéről Varga Judit Hajdú Péternek. A Frizbi különkiadása szerda este került fel a youtuba-ra, csütörtök este 21 órától pedig a HírTV nézői is megtekinthetik. 
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!