2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Maradt a posztján a felfüggesztettre ítélt szegedi alpolgármester

Nem szavazta meg a felbujtásért féléves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt szegedi alpolgármester visszahívását a város közgyűlése.

  • Maradt a posztján a felfüggesztettre ítélt szegedi alpolgármester

Az összeférhetetlenségi eljárást a Fidesz és a KDNP indította az első fokon elítélt alpolgármesterrel szemben.

Nemcsak az alpolgármester visszahívását, az okozott 41 millió forintos kár megtérítését is követelte a KDNP szegedi elnöke a pénteki közgyűlésben. Haág Zalán nyilvános és teljes listát szeretne arról, hogy kik kaptak az éves parkolóbérletekből 2008 és 2012 között.

Olyanoknak is adtak VIP-parkolóbérletet, akiknek semmi közük Szegedhez illetve az önkormányzathoz - derült ki a bírói ítélet indoklásából. Sajtóhírek szerint nemcsak a szegedi önkormányzati képviselők kaptak a képviselői munkavégzésükhöz egy-egy parkolóbérletet, hanem ki tudja milyen megfontolásból, de titokban rendőrök, ügyészek, bírák, az MSZP makói illetőségű megyei elnökhelyettese - ebbéli minőségében Botka László helyettese -, valamint szocialista politikusok, családtagjaik és barátaik.

Koncepciós ügynek nevezte az elsőfokú bírósági eljárást és az ítéletet a szegedi alpolgármester. Solymos László szerint, mivel több fideszes képviselő is felvette a parkolóbérletet, orgazdaságot követtek el.

„Ha a feltétel és kritika nélkül elfogadnánk a bíróság ítéletét, akkor azt jelentené, hogy önök, az elítélt cselekmény haszonélvezői mind orgazdák, Rózsavölgyi meg még felbujtó is – nyilatkozta Solymos László alpolgármester. – Már csak az a dolguk, hogy aláírják és beadják az önök előtt található önfelejtő lapokat. Meggyőződésem, hogy az önök gyomorforgató stílusa és magatartása miatt a szegediek döntő többsége nem engem, nem minket ítél el, hanem önökkel szemben érez megvetést.”

Botka László azt kérte, hogy a parkolóbérleteket felvevő képviselők fizessék vissza a bérletek árát. Szeged polgármestere kiáll a munkatársaiért.

„A legteljesebb mértékben kiállunk alpolgármester úr, főjegyző úr és a kabinetfőnök úr mellett, és szeretném biztosítani a szegedieket, hogy meg fogjuk védeni Szegedet a Fidesztől” – mondta a polgármester.

Haág Zalán sajtótájékoztatón közölte: a kárt azoknak kellene megfizetniük, akiket a bíróság első fokon elítélt.

„A Fidesz-KDNP-s képviselők nem álltak a vádlottak padján, őket nem ítélték el, ők nem okoztak kárt – nyilatkozta Haág Zalán, a szegedi KDNP elnöke. – Akik ezt a kárt okozták, ott ültek a vádlottak padján, és őket a bíróság el is ítélte. Nekik kell megfizetniük ezt a 41 milliós kárt, amit a város önkormányzatának okoztak.”

Az összeférhetetlenségi eljárást elindításáról végül zárt ülésen szavaztak a képviselők. A baloldali többség úgy döntött: a nem jogerősen elítélt alpolgármester maradhat a hivatalában.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!