2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Már öt párt állt be a miskolci független jelölt mögé

Hír TV

2018. június 1., péntek 09:11

Az MSZP, a DK, a Jobbik és a Momentum után most az LMP is bejelentette, hogy a függetlenként induló Erdei Sándort támogatják a július 15-i időközi önkormányzati választáson Miskolcon. A 12-es számú önkormányzati körzetben azért kellett új voksolást kiírni, mert az ottani fideszes képviselőt, Hubay Györgyöt parlamenti képviselővé választották áprilisban.

Csoma László, az LMP Borsod megyei elnöke az ATV-nek elmondta, párt reményének ad hangot, hogy támogatása célt ér, és Miskolc megválasztja képviselőnek a várost jól ismerő független jelöltet, aki a helyi ügyek képviseletét hatékonyan tudja ellátni.

Nehezíti dolgát az ismertsége

A Rokker Zsolti művésznéven, a 90-es évek óta szereplő Erdei Sándor húsz éve él Miskolcon, azt mondja, ismeri a város problémáit. Elmondása szerint az ismertsége csak nehezíti a dolgát, mivel mindenki az általa megformált karakterrel azonosítja.

„A legtöbb hírportálon Rokker Zsoltiként szerepelek. Tehát Rokker Zsolti indul a választáson. Erről szó sincs. Erdei Sándor vagyok, Ihos József sem Kató néni, Arnold Schwarzenegger se a Teriminator, hanem Rokker Zsolti civielben Erdei Sándor, és ez most nem vicc. Tehát komolyan gondolom, szeretnék valóban eredményeket felmutatni ebben a választókerületben” – emelte ki korábban a Hír TV-nek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!