2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Belföld

Már azoknak is elegük van Karácsonyból, akik megválasztották

  • Már azoknak is elegük van Karácsonyból, akik megválasztották

Már azoknak is elegük van Karácsony Gergely főpolgármesteri tevékenységéből, azaz semmittevéséből, akik megválasztották. A  7 autósokat és járókelőket kérdezett, mit üzennek a főpolgármesternek és mit szólnak ahhoz, hogy tíz évig tanított az egyetemen, holott sem a nyelvvizsgája, sem a képesítése nem volt meg ehhez? Nem először derül ki Karácsony Gergely főpolgármesterről, hogy nem mond igazat

Ezt kérdeztük meg száz autóstól és járókelőtől Budapest különböző pontjain. Sokan voltak, akik elmondták ugyan a véleményüket, de nem adták hozzá nevüket, arcukat, mert „mi lesz, ha mégis ők kerülnek hatalomra, akkor biztosan megtorolják, jobb a békesség”. Voltak olyanok is, akik szimpatizálnak vele, a százból nagyjából tíz – ezekből a véleményekből is idézünk. A megszólalók túlnyomó többsége azonban – több-kevesebb vehemenciával – azt mondta: jobb lenne, ha a főpolgármester foglalkozást változtatna és valami olyasmibe fogna, amivel nem tud ennyit ártani.

Arról, hogy mit mondtak az emberek, illetve egyéb más érdekességekről is olvashatsz a ma megjelent  7 hetilapban!

Tóth Gabi: Most végre a szeretet útján járok

Tóth Gabi az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeként járta az országot az elmúlt hetekben. Az énekesnő fellépett Ferenc pápa budapesti szentmiséje előtt is, amiért sokan támadták. Most a  7-nek őszintén vallott az érzéseiről és arról, mi okozta az életében a változást.

7: Eddigi szakmai pályafutásának egyik meghatározó pontja, hogy felkérték önt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökének, és Ferenc pápa budapesti záró szentmiséje előtt énekelhette el az új dalát. Milyen érzés volt, amikor értesült a felkérésről?

Tóth Gabi: Amikor megkaptam a felkérést tartalmazó levelet, háromszor el kellett olvasnom, alig hittem a szememnek! Óriási megtiszteltetésnek éreztem és örömmel mondtam igent. Egyrészt a hitem miatt, másrészt pedig azért, mert egy ilyen eseményen való részvétel valóban szakmai pályafutásom egyik csúcspontja.

: Sokan amiatt támadták, hogy korábbi szereplései során nem tett tanúbizonyságot a vallásosságáról, és ezért néhányan úgy vélték, nem ön a megfelelő közéleti személyiség erre a feladatra.

Arra, hogy mit válaszolt Tóth Gabi erre a kérdésre, választ kaphatsz a  7 ma megjelent számából, illetve a teljes interjút is elolvashatod!

143 műtárgyat neveznek át a drezdai múzeumban

A politikai korrektség nevében éppen az európai kultúrtörténetet írják át Nyugat-Európában. A legújabb fejlemény, hogy a drezdai állami műtárgygyűjteményben 143 – akár több évszázados – műkincset neveznek át. A jövőben nem szerepelhet a műtárgyak címében többek közt a törpe, a színes bőrű, a szerecsen és a cigány szó sem.

A szász tartományi kulturminiszter jelentette be, hogy 2020 óta vizsgálják felül a műtárgyak nevét és eddig 143 problémás esetet találtak. Németországban most sokan azt kifogásolják, hogy miért kell megváltoztatni egy képzőművészeti alkotás nevét, ami évszázadokig senkit sem zavart, és sokszor maga a művész adott nevet az alkotásának.

A cenzorok mindenesetre úgy döntöttek, hogy a jövőben nincsen helye a gyűjteményben olyan szavaknak, mint „törpe”, „színes bőrű”, „szerecsen” vagy „cigány”.

A legolvasottabb német napilap, a Bild megkérdezett egy történészt az átnevezésről. A 74 éves Michael Wolffsohn professzor éles kritikát fogalmazott meg a lapban.

Arról, hogy mit mondott, a  7 hetilap ma, vagyis szeptember 21-én megjelent számában olvashatsz! A lapot keresd az újságosoknál és az egyéb árusítóhelyeken!

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!