2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Makai: Mi van a roma holokauszt áldozatainak kárpótlásával?

2015. augusztus 2., vasárnap 15:57

A roma holokauszt áldozatainak kárpótlását hiányolja Magyarországon a Roma Polgári Tömörülés elnöke.

Makai István azt tartaná elfogadhatónak, ha a túlélők nyugdíj-kiegészítést kapnának. Ezt kezdeményezni is fogja az emberi erőforrások miniszterénél is. Minderről a Hír TV-nek beszélt a roma holokauszt áldozatainak emlékére tartott ünnepség után Budapesten.

Magyarországról a második világháborúban csaknem ötvenezer cigányt hurcoltak el a nácik a haláltáborokba, Európából pedig körülbelül félmilliót. A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg augusztus másodikán a roma holokauszt áldozatairól. „A túlélők kárpótlása és a túlélőknek a kompenzálása valamilyen módon, azt gondolom, hogy Magyarországon még nem történt meg. Tehát olyan szinten, hogy valamilyen nyugdíj-kiegészítés és egyéb járulékot kapnának ezek az emberek, nem történt meg a legjobb tudomásom szerint” – mondta a Roma Polgári Tömörülés elnöke, Makai István.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!