Majtényi: Minden órák alatt megváltozhat, mint ’48-ban
2017. március 15., szerda 19:02
A tüntetést Majtényi László, a baloldal közös köztársaságielnök-jelöltje hirdette meg. Az Eötvös Károly Intézet elnöke szerint létezik párhuzam a forradalom időszaka és a jelen között, hiszen 169 éve is csak kevesen gondolták azt, hogy egyik pillanatról a másikra egységbe forrnak az emberek.
„A semmiből kitört a forradalom, és egy nap alatt szabad lett az ország. És az addig nem létező nemzeti egység egy pillanat alatt összeállt, összeforrt, és az egész nemzet ugyanazt a verset mondta, ugyanazokat a követeléseket állította a bécsi udvarral szemben, vagyis akármikor megtörténhet a csoda. Nem kell attól félnünk, hogy nagyon sokáig kell elviselnünk a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Akármennyire reménytelen adott pillanatban a helyzet, ez órák alatt megváltozhat” – mondta Majtényi László.