2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Majtényi: A „sasos Gábriel a NER szégyene”

Hír TV

2018. március 25., vasárnap 03:57, frissítve: vasárnap 09:41

A német megszállás Szabadság téri emlékművénél gyűltek össze a szobor ellenzői szombaton, a tiltakozás negyedik évfordulóján.

Majtényi László volt ombudsman, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke az emlékműve utalva azt mondta, hogy „a sasos Gábriel a NER szégyene”. A szobrot éjszaka állították föl, rendőrökkel, kordonnal, kamerákkal védik – közölte, és példa nélkülinek nevezte, hogy a politikai emlékműhöz egyetlen miniszter vagy államtitkár sem „meri idedugni az orrát” már négy éve.

Úgy fogalmazott, a német birodalmi sas által elrabolt hamis Gábriel angyal (az emlékművön látható ábrázolás) tűrhetetlen, az emlékezetet megsebző jel. Ezért szerinte érthető óhaj, hogy az idők „jobbra fordultával” megszabaduljanak tőle. Ugyanakkor fölvetette, hogy az emlékmű megmaradjon, mert így az eltávolításra költendő pénzt más célokra lehetne fordítani, például az egészségügyre.

A résztvevők a szobor karjára helyeztek egy táblát „Szavazz, hogy dönthess” felirattal.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!