2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Magyarország volt a téma az EP-ben

2017. február 27., hétfő 21:56, frissítve: hétfő 22:51

A magyar médiapiac, a civil szervezetek és a felcsúti kisvasút is téma volt Brüsszelben. Az Európai Parlament szocialista frakciójának kezdeményezésére rendeztek meghallgatást a magyarországi alapjogok helyzetéről és a migrációról az EP szakbizottságában.

A vitából azt le lehet szűrni, hogy amíg a magyar kormány illegális migrációról beszél, addig az európai parlamenti képviselők is. Egy-két kivételtől eltekintve mindenki azt kéri számon a kormányon, hogy miért nem tartja be a menekültekre vonatkozó genfi konvenciót, illetve a menekültek elhelyezéséről szóló európai uniós döntéseket.

Más témák is szóba kerültek, sajtószabadság, illetve a civil szervezetek helyzete.

„A 2014-es választás után nagyon kevés olyan média maradt, amelyet függetlennek lehet tekinteni. Olyan üzletemberek tulajdonában van a média, akik szorosan kapcsolódnak a kormányhoz. Megszüntették a Népszabadságot, két kereskedelmi csatornát pedig Andy Vajda vásárolt meg, aki egyben kormányzati pozícióval is rendelkezik” – mondta a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezető igazgatója, Kapronczay Stefánia.

Soros György neve nem hangzott el, és ügynöközés is csak nagyon érintőlegesen volt. Itt nagyon kemény támadásokat kapott a magyar kormány. Arról is szó volt, hogy miért kellett az adófizetők pénzéből Felcsútra kisvasutat építeni.

„A közelmúltban a saját hazámban láttam egy jelentést egy olyan kisvasútról, amely Orbán úrnak a szülőföldjén megy, de gyakorlatilag sehova sem vezet, és mindezt európai pénzből finanszírozták. Arra vagyok kíváncsi, hogy az Európai Bizottság mit tesz annak kiderítésére, hogy az uniós pénzeket hogyan használják fel” – mondta a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének képviselője, Ana Gomes.

A civilekkel kapcsolatban Trócsányi László igazságügyi miniszter azt mondta, hogy soha olyan jó helyzetben nem voltak a civil szervezetek Magyarországon, mint most, ezért ő nem érti az ezzel kapcsolatban felvetett kritikákat. „A mai vita tulajdonképpen politikai vita volt. A hozzászólóknak a döntő többsége kritikus volt a magyar kormánnyal szemben. Azt akarták elmondani, hogy azok a szabályok, amelyeket bevezetünk, nem megfelelőek. De akkor, úgy gondolom, más filmet nézünk” – nyilatkozta Trócsányi.

Ideológiai viták voltak, de érdemben az álláspontok nem közeledtek. Ennek a meghallgatásnak lehet még egy következménye, hogy az Európai Parlament plenáris ülésen is szóba kerül majd a magyarországi alapjogok helyzete.

Fidesz: Külföldi ügynökök vádolják Magyarországot

A Fidesz országgyűlési képviselője is igyekezett bagatellizálni a meghallgatást. Hörcsik Richárd az Országgyűlésben arról beszélt, hogy igazából nem is az Európai Parlament, hanem külföldi ügynökök szervezték a magyar kormányt pellengérre állító ülést. Bővebben >>>
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!